Kamionosok nektek mennyi pénzt sikerült félre tennetek?
És mi a célotok vele?
Vagy pusztán szórjátok két kézzel a világban?
Hogy volt pénzetek c+e jogsíra?
"Nem únalmas sorozatok, filmek nélkül utazni egy kamionban?"
Nekem nem, mert szeretek olvasni, és mondom, én így tanulok nyelvet. 70 - 80 között regényt olvastam már angolul eredetiben. Olvastam, olvasok német nyelven is könyvet, olaszul is, de ott még sokat kell szótárazni, gondolkodni, jegyzetelgetni, még dolgozni kell rajta. Nekem rengeteg előnyöm származik a nyelvtudásból, millió szar helyzetből kidumáltam már magam.
"A három házad úgy jött össze gondolom két nagyszülői ház meg egy hitelre vett ház?"
Az egyik az anyósoméké, de mi fizetünk mindent, egy lakás hitelre vett, kifizetve, jelenleg kiadva, egyben lakunk, még két év hitel, de havi 27e nem nagy ügy.
És fogok örökölni is, az már nagyobbacska, de azért remélem nem a közeljövőben öröklöm meg.
magamból indulok ki? a nagy lóphaszt... Mivel a Wabinál kezdtem a kontakt a többi kamionossal elkerülhetetlen volt, hiába menekültem úgy is megtaláltak a parkolóban (ezért nem fogok ipari zónában éjszakázni meg hétvégézni és zacskóba xarni... ), aztán a következő cégnél meg szinte minden este a telephelyen éjszakáztunk belgiumban, 150 autó egy placcon egymástól 2 méterre, ott se lehetett elkerülni a kontaktot, amikor olaszba jártam gabonázni hiába volt 20 autós cég és magyar-olasz (és mindenkinek más a lerakó) akkor is örökké a seggemben konvojoztak a kollégák.
És a 98%-a nekem sírta el az életét, hogy milyen szar, meg minden, és amikor mondtam neki hogy akk miért nem csinálsz mást akkor nézett rám mint hóember a hősugárzóra, hogy mivan? Ő még így 30-40 felett kezdjen el tanulni?! Azt várták hogy az isten majd meghallgatja őket és berepül a sültgalamb.
Van aki már 15 éve csinálja és egy qrva szót nem beszél se angolul se németül se sehogy.
Mind1, nem veszekszek, ha neked jó csináld, de szerintem akkor sincs igaza senkinek aki erre azt mondja, hogy ez élet, és hogy van jövője benne, az idióta.
Meg lehet nézni azt a retardált sztárt, az estéhuszonkettő lacikát, talált egy nőt, elvette, de most épp azon gondolkodik hogy saját kamiont vesz, nem baj hogy akkor többet kell dolgozni, ő szereti. Hát gratulálok az ilyen agyatlan majmoknak akik erre építenek jövőt meg családot, meg a sok idióta követőjének is :D
És hogy miért nem szállok ki? Hát mert nem pesten lakok... Itt még egy pizza futár állásra is 20-an jelentkeznek azonnal. És már nem szívesen végeznék diákmunkát 25évesen, nem azért mert finnyás vagyok, csak nincs kedvem 60 ezerért 12 órákat dolgozni :D
Itt a legtöbb normális (normális, átlagos, nem kimagasló!) munkák kihalásos alapon mennek. Kisváros. De minden nap lesem a hirdetéseket, és ha felkerül egy akár 80%-al kevesebb fizetésért mint a mostanim, nem hezitálok kilépni ebből a szarból :D
Nem magát a kamionozást utálom, az nagyon is jó volt, de szerintem ennyi bőven elég is volt a jóból, itt sokkal nagyobb és több gond van, hosszú lenne a lista, de csak egy példát mondok hogy milyen röhejes dolgok is vannak: egyik ismerősöm meg akart előzni egy német kamionost, de az rágyorsított és nem engedte be, ezért az ismerősöm bemutatott neki, az meg vissza, és a náci kamionos ráhívta a rendőrt, és feljelentette. Egy bemutatásért (jogosan). Ja és végül nem lett belőle per, de a büntetés valahol 100 és 500 euró körül mozgott volna. Egy bemutatásért. Röhejes mi? Hát még mennyi ilyen van... Itt nincs az, hogy akkor spórolok 1 évet és félrerakok, egy rossz mozdulat és bumm 2 havi fizu ugrott. Egy csávó elfelejtette bedugni az útdíjfizető eszközt, 1500 euró bírság. Pedig csak 50 km-t ment Szlovákiában :D
Ezekkel csak az előző kommentemet próbáltam nyomatékosítani hogy mennyire egy szar élet ez az egész.
Nem azt mondom, hogy a tökéletes élet, de valamit valamiért.
De nekem egy jó kompromisszum, havi 8 - 10 napot semmi dolgom a világon, itthon ülök, viszem a gyereket oviba, főzök, ideírogatok hülyeségeket, elvagyok.
Három hétre kapok 550 - 600 körül, asszony is keres 380 - 400, plusz albipénz, annyira azért nem rossz nekem.
Ki a fene teheti meg manapság, hogy havi 10 napot egy tollvonásnyit nem dolgozik? Én megtehetem. Sőt, még nem biztos, de az is lehet, hogy újévig már nem is megyek vissza dolgozni, és azt is kibírom anyagilag.
A fentiekért elviselem azt a pár kellemetlenséget. Dolgozni máshol is kell, sokan, sokkal többet szívnak, sokkal kevesebb pénzért.
"Egy bemutatásért. Röhejes mi?"
Én ezt a bemutatás dolgot simán kidumáltam volna, a fricc volt a hunyó, mert előzés közben rágyorsítani, az már lehet akár közúti veszélyeztetés is.
"egy rossz mozdulat és bumm 2 havi fizu ugrott."
Egy rossz mozdulat és meg is dögölhetsz. Kezicsókolom, 40 tonnát vezetünk.
"Egy csávó elfelejtette bedugni az útdíjfizető eszközt, 1500 euró bírság"
Már Moldova megírta, a kamionozásban három dolog nincs: nem tudtam, azt hittem, meg elfelejtettem.
Öreg hiba, dugja be azt a szart.
st22lacika - nak ez az élete, már megszokta 10x év alatt. Saját kamion azt nem hiszem, hogy beválaja mivel közel 1.000.000Ft keres havonta Osztrákba és ha ennek a fele jönne neki saját kamionnal akkor sokat mondok, meg írtad hogy többet kéne dolgoznia ez is igaz.
De nézd meg Ismeretlen(Benji) videót is ő az elején mikor kezdte pozítivan ált hozzá, már 1,5éve csinálja de már hagyná ott a fenébe ha meglenne a házra, motorra, autóra a pénze.
12: Figyú szerintem nem vagy köteles végighalgatni a többi hülyességét, beköszönsz szeva kollégák de aztán dolgod van keresel valami út széli 1 személyes megállót.
Vagy valami én legalább is így csinálnám.
15éve csinálja azt nem tud angolul na ez mindent elmond!
olajat, kenyeret nem kérnek tőled? benji-től kérnek!
Több ismerősöm kamionozik,vannak akik cégeknél vannak abból 60-70% olyan cégnél van ami nem becsüli meg őket még aki 10 éve ott van sofőrt azt sem mondjuk most először kapott egy kis 150 Ft naptárt karácsonyra, szomorú 30% pedig mondhatni nem utálják a helyet ahol dolgoznak és néha még kapnak is ajándékot 10-20000 Ft értékben de valaki míg születésnapjára is.
vannak olyan ismerőseim is akik vállalkozók mindegyiknek jól megy az egyik már 19 éve csinálja azt mondta hogy 6 évente szokta cserélni tavaj vett egy fullos euro 5 Mercit 540 paci fullos gép belül de még kívül is ő szerint az euro 5 ös Merci jobb mint a 6 os és tapasztalt alapján mondom hogy igaza van a 6 os sokkal szarabb, vissza térve hozzá hétfőn fel pakolja az árut, kedden le és fel rakod , szerdán le és fel ,csütörtök le pakol,Pénteken egyik héten pihi a másikon meg kamion mosás és karbantartás 3-4 óra kb, másik
Havi 1 millió felett keres.
ismerősömnek szerencséje volt az egy vállalkozóhoz került ami vett míg kétt kamiont azzal dolgoztak aztán annyira össz haverkodtak hogy el küldte speditőr suliba amit le is tett és most 5 év után már annál a cégnél rész tulajdonos vagy is mostmár a cégnek 7 kamionja van abból neki van 2 db saját ő irányítja mindegyiket és elég jól megy neki.
De egyébként ne légy sofőr, én azt mondtam hogy sofőr akarok lenni minden áron de aztán rá jöttem hogy, nem akarok rasszista lenni de ez cigány élet,
faterral élményeim rosszak majd be szarok és egyik parkolóba sincs hely hogy megáljunk, vagy nincs sehol WC vagy sokan vannak a wc előtt és arra várnak mindannyian akkor kénytelen vagy a bokorban szarni, vagy átmászok a kerítésen és ott szarok nyáron a sokkal rohadt bogár nem hagy télen meg le fagy a seggem abban a hidegben, nem bírunk sok helyen megálni vásárolni vagy akár egy kép erejéig, a rendőrök hetente baszogatják a sofőröket, zajos és hugyos parkolóba kell aludni leginkább, ami valljuk be nem tesz jót az embernek mert az embernek éjszaka csöndre van szükség hogy birjon pihenni, rendszertelen életmód, össze vissza eszel mikor ennél akkor pont menni kell pakolni vagy nem raknak meg csak holnap vagy épp aludnál egy kicsit és zörög a rendőr vagy hogy gyere pakolni először de inkább több ször is úgy pe szartam hirtelen a nagy zajra kelni, nem minden hol tudsz fürdeni, baszogat a főnök,fel törik a kamiont mikor épp el mész vásárolni, be szar az aksid pont télen és arra ébredsz hogy -2 fok van majd meg fagysz egy lengyel fel kell ébreszteni hogy be bírd bikázni ne fagyi meg stb..
Szóval én a kamionozást a c tervbe raktam, a lehetségem megpróbálom elvégezni ezt a szakmát ami a második lesz aztán valamelyikbe elhelyezkedni, B lehetőség még egy szakma és abban el helyezkedni ha az sem sikerül akkor c lehetőség kamionozni, de ha annyira akarsz kamionozni akkor először próbáld ki a furgonozást hasonló csak ott sok helyen menni kell kemény de ugye először javaslok egy kenyeres melót én is úgy kezdtem igaz csak nyári szünetben csináltam, jövő nyáron pedig 1 hónapra el megyek nemzetközi furgonosnak ott azán lehet menni portugália,spanyol, olasz stb..
de leginkább csak azért megyek el mert szeretek utazni és pénz is kellene keresnem, így legalább rá jövök hogy mik a tűrő képességeim.
Egy jó tanács ha nem muszáj ne légy kamionos de ha mégis az akarsz lenni akkor max 2-3 évi
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!