A legtöbb főnök miért nem állja azt ha a beosztottja okosabb nála?

"* alatta, alatt helyett. "

Ilyenek oktatnak diplomásokat?

Mesélnék ezt-azt saját tapasztalatból.

Fiatalként bekerülni vezető pozícióba nem könnyű, márpedig velem pont ez történt, ráadásul nő vagyok. Kb. 1 év kellett mire elkezdtek bízni bennem a kollégák és én is úgy éreztem, hogy tudom is miről beszélek és nem csak jár a szám, hiszen ha valamire nagyon nem tanított meg az egyetem, akkor az a gyakorlat és az emberekkel történő kommunikáció. Ez már a harmadik évem ugyanott, csak közben feljebb léptem a ranglétrán és egyre inkább azt vallom, hogy a szigor és a vasakarat nem vezet sehova.

Egy kölcsönös tiszteletnek, bizalomnak, adok-kapok helyzetnek kell kialakulnia, ami valakivel megy, valakivel nem. Én pl. szeretek leülni az embereim mellé és csak beszélgetni velük arról, hogy mi hogy működik, mit tapasztalnak, szerintük mi lehet a baj, mit csinálhatnánk máshogy. Információt gyűjtök, mérlegelek, szűrök és végül meghozom a döntést. Ez nekem is fontos, hiszen ezek az emberek látják a folyamatokat nap mint nap (technológiai sorok üzemeltetéséről van szó egyébként), viszont az én felelősségem az, hogy minden jól működjön. Én tőlük nyerek információt, megköszönöm, megdicsérem őket, ha megoldottak valamilyen bonyolultabb, összetettebb problémát, ezáltal ők úgy érzik, hogy bizalommal fordulhatnak az észrevételeikkel hozzám. Egy-egy változtatás/döntés mindig közös gondolkozáson alapszik és így mindenki boldog, mindenki úgy érzi, hogy hozzátett a közös célhoz és jók vagyunk. Itt találkozik a gyakorlati gondolkozás és az elméleti háttér, ami a mi esetünkben egymás nélkül nem megy, vagyis nálunk az számít, ha valaki jó csapatjátékos. Ha elhallgat, átver, sunyul, vagy éppen túl nagy a szája/arca, azt nem szeretem és azt szokás mondani vala: "kölcsön kenyér visszajár". Én is tudok így állni a másikhoz, de mi értelme van ennek?

Nagyon szeretek közösen gondolkozni másokkal (legyen az beosztott, főnök, vagy akárki), de azt nem szeretem, amikor a másik nem hallgatja meg az érveimet és a véleményemet, csak okoskodik, hogy márpedig de így van és akkor is így van. Ezt rövid úton fel is szoktam függeszteni.

Én nem gondolom, hogy a beosztottjaim okosabbak nálam, de azt sem, hogy butábbak. Egyszerűen a munkánk más-más jellegéből fakadóan másban mozgunk erősebben. Ők látják a technológiát, nap mint nap benne vannak, együtt élnek, együtt mozognak vele, észlelik, ha valami nem oké. Én ezer más dologgal is foglalkozom mellette, pont az az ezredleges dolog sajnos, amiért éppen ott vagyok, nem tudok annyit foglalkozni gyakorlatban a technológiával, amennyit egy személyként kéne, hogy én is mindent lássak és tapasztaljak, amit a beosztottjaim. Ellenben nagyjából a fejemben van mit ír a "nagykönyv", vagy tudom hol kell keresnem, én tudok felfelé kommunikálni, én látom a büdzsénket, én gazdálkodok az erőforrásainkkal, én tudok kapcsolatot tartani és azonnal odarendelni a szükséges embert/szakcéget/akárkit, illetve én hozok döntést. Tehát szükségünk van egymásra és ezt kár is tovább ragozni.

Azt valóban ki sem állhatom, ha valaki teli arcból tolja a képembe az okosságát... Nem félek, hogy sérül a hierarchia, vagy a büszkeség, egyszerűen csak lehet a mondanivalót normálisan, egyszerűen, megadva a tiszteletet is közölni, meghallgatva a másik felet.