Ez mindenhol így megy?

A munkahely ahol dolgozom, a megyénkben (Baranya) alighanem a legjobban fizet a mezőgazdaságban. Szeretek itt élni, de tényleg. Friss diplomás vagyok, 5 hónapja kaptam meg az állást. Összesen 4 napot tudtam betanulni az elődömtől. Középvezetői állásban vagyok, és úgy érzem munkaidőn belül megteszek mindent, hogy jó legyen. Néha még arra is sikerül időt szakítanom, hogy elkezdjek kidolgozni magamnak tananyagot a felügyelt területeimről, amit átnézetek a főnökömmel. De nem vagyok hajlandó alárendelni az életemet a munkámnak, amit úgy érzek, mégis elvárnának tőlem. Nincs túlórakifizetés. Ha túlórázok, elvileg lecsúszhatom...gyakorlatilag lehetetlen, mert annyi a munka. Hétvége és ünnepnap is dolgozni kell, felosztjuk a kolegákkal. Eleinte hagytam rámtelepedni a céget, ami miatt alig maradt időnk egymásra a párommal, a vége az lett, hogy idegenekként éltünk egymás mellett, mert mire hazaértem, annyira fáradt voltam, hogy örültem, ha lefürdök és az ágyba zuhanhatok (hajnal fél5kor kelek, hogy beérjek fél6-ra), illetve gyakran otthonról is dolgoztam. Szex?! Rossz volt. Úgyhogy elhatároztam, hogy nem vagyok hajlandó ezentúl munkaidőn kívül a munkával foglalkozni...mert arra rámegy az életem, a párkapcsolatom.

Nem megy túl jól. Nem teljesülnek a hónapra kitűzött tervek, pedig teljes vállszélességgel belefeszülök a munkámba. Az egyetlen segítséget az alám beosztott fizikai munkások jelentik. Ők mutatják meg, hogy mi hogyan működik. Ők azt mondják, látnak bennem potenciált és higgyem el, hogy sokat fejlődtem már. Mégis, már három hónapja megvonták a minőségbéremet, és most is én lettem kikiáltva főbűnösnek, amiért az e havi tervek sem sikerültek. A főnököm ma olyan dolgokért osztott ki, amiknek a működéséről fogalmam sem volt... és közölte velem, hogy az én területemhez tartoznak, tehát tudnom kell minden részletről. Úgy érzem, azért korholnak, mert pályakezdőként KEZDŐ vagyok, ráadásul teljesen magamra hagyva egy hatalmas felelősséggel járó szakterületen. A fizetésem mélyrepülésben, ha valamelyik főnökömet meglátom míg dolgozok, a gyomrom görcsbe rándul, hogy vajon ezúttal miért leszek én a rossz?

Mindeddig sikeres voltam, az egyetemen nagyon jó eredményeim voltak (4,5-es átlag), ösztöndíjprogrammal kerültem be ehhez a céghez amit 100 jelentkezőből másodmagammal nyertem meg.

Most úgy érzem, hogy nem bírom. Három hónapja éreztetik azt velem, hogy csődtömeg vagyok, ezért lassan kezdek hinni nekik. Azt nem értem csak, ha ennyire szar vagyok, ugyan miért nem rúgnak ki.

Erős és határozott személyiségnek tartom magam, akinek nem kenyere a siránkozás, most mégis itt pötyögöm ezeket a csöpögős sorokat, mert ma, miután már elsírtam magam(!) a munkahelyemen, egyre csak az jár a fejemben, hogy máshol is ez az őrület megy? Máshol is elérhetetlenek a kitűzött célok, hogy aztán senkinek ne kelljen minőségbért fizetni? Máshol is menekülnek az emberek a munkahelyről (konkrétan tömegével mondanak fel, és már nem csak a fizikai munkások). Máshol is kevesebbet fizetnek, ha úgy jön ki, hogy többet dolgoztál a hónapban mint kell? Máshol is elvárják tőled, hogy a munkád legyen az életed, és úgy néznek rád mint a véres rongyra, ha nem vagy hajlandó este fél9-re visszamenni még külön dolgozni?

Hosszú, tudom. Köszönöm, ha végigolvastad.