Ez mindenhol így megy?
A munkahely ahol dolgozom, a megyénkben (Baranya) alighanem a legjobban fizet a mezőgazdaságban. Szeretek itt élni, de tényleg. Friss diplomás vagyok, 5 hónapja kaptam meg az állást. Összesen 4 napot tudtam betanulni az elődömtől. Középvezetői állásban vagyok, és úgy érzem munkaidőn belül megteszek mindent, hogy jó legyen. Néha még arra is sikerül időt szakítanom, hogy elkezdjek kidolgozni magamnak tananyagot a felügyelt területeimről, amit átnézetek a főnökömmel. De nem vagyok hajlandó alárendelni az életemet a munkámnak, amit úgy érzek, mégis elvárnának tőlem. Nincs túlórakifizetés. Ha túlórázok, elvileg lecsúszhatom...gyakorlatilag lehetetlen, mert annyi a munka. Hétvége és ünnepnap is dolgozni kell, felosztjuk a kolegákkal. Eleinte hagytam rámtelepedni a céget, ami miatt alig maradt időnk egymásra a párommal, a vége az lett, hogy idegenekként éltünk egymás mellett, mert mire hazaértem, annyira fáradt voltam, hogy örültem, ha lefürdök és az ágyba zuhanhatok (hajnal fél5kor kelek, hogy beérjek fél6-ra), illetve gyakran otthonról is dolgoztam. Szex?! Rossz volt. Úgyhogy elhatároztam, hogy nem vagyok hajlandó ezentúl munkaidőn kívül a munkával foglalkozni...mert arra rámegy az életem, a párkapcsolatom.
Nem megy túl jól. Nem teljesülnek a hónapra kitűzött tervek, pedig teljes vállszélességgel belefeszülök a munkámba. Az egyetlen segítséget az alám beosztott fizikai munkások jelentik. Ők mutatják meg, hogy mi hogyan működik. Ők azt mondják, látnak bennem potenciált és higgyem el, hogy sokat fejlődtem már. Mégis, már három hónapja megvonták a minőségbéremet, és most is én lettem kikiáltva főbűnösnek, amiért az e havi tervek sem sikerültek. A főnököm ma olyan dolgokért osztott ki, amiknek a működéséről fogalmam sem volt... és közölte velem, hogy az én területemhez tartoznak, tehát tudnom kell minden részletről. Úgy érzem, azért korholnak, mert pályakezdőként KEZDŐ vagyok, ráadásul teljesen magamra hagyva egy hatalmas felelősséggel járó szakterületen. A fizetésem mélyrepülésben, ha valamelyik főnökömet meglátom míg dolgozok, a gyomrom görcsbe rándul, hogy vajon ezúttal miért leszek én a rossz?
Mindeddig sikeres voltam, az egyetemen nagyon jó eredményeim voltak (4,5-es átlag), ösztöndíjprogrammal kerültem be ehhez a céghez amit 100 jelentkezőből másodmagammal nyertem meg.
Most úgy érzem, hogy nem bírom. Három hónapja éreztetik azt velem, hogy csődtömeg vagyok, ezért lassan kezdek hinni nekik. Azt nem értem csak, ha ennyire szar vagyok, ugyan miért nem rúgnak ki.
Erős és határozott személyiségnek tartom magam, akinek nem kenyere a siránkozás, most mégis itt pötyögöm ezeket a csöpögős sorokat, mert ma, miután már elsírtam magam(!) a munkahelyemen, egyre csak az jár a fejemben, hogy máshol is ez az őrület megy? Máshol is elérhetetlenek a kitűzött célok, hogy aztán senkinek ne kelljen minőségbért fizetni? Máshol is menekülnek az emberek a munkahelyről (konkrétan tömegével mondanak fel, és már nem csak a fizikai munkások). Máshol is kevesebbet fizetnek, ha úgy jön ki, hogy többet dolgoztál a hónapban mint kell? Máshol is elvárják tőled, hogy a munkád legyen az életed, és úgy néznek rád mint a véres rongyra, ha nem vagy hajlandó este fél9-re visszamenni még külön dolgozni?
Hosszú, tudom. Köszönöm, ha végigolvastad.
válasza: válasza:Nagyjából felém is ez lenne.
7:40-től 16:00-ig dolgozom hivatalosan. Időkereteket kapok a munkákra, de egyszerre 2-3 helyen kellene lennem párhuzamosan, egymástól akár 50km-re lévő helyeken, mindegyikre van 2 órám általában, de sokszor egy munka is 3-4 órás.
Az ügyfelek velem veszekednek, hogy miért nem a megbeszélt időben megyek, a főnök velem veszekedik, hogy miért nem csinálom meg amit nekem ad....
Gyakorlatilag csak úgy lenne tartható, hogy mindennel végezzek amit kapok, hogy 4-5 órákat pluszban ott maradok. Amit természetesen nem fizetnek ki, hiszen nem teljesítettem 8 órában. Azt, ami amúgy is lehetetlen.
Szóval most átváltottam arra, hogy nem érdekel. Legkésőbb 16:00-kor csavarok egyet a kormányon, aztán indulok haza. Ami nem fért bele, az nem fért bele. Majd meg lesz oldva később. De szét nem hajtom magam, attól a fizetésem nem lesz se több se kevesebb. Egyébként már keresem a kiutakat, mert akik régebbóta a cégnél vannak, nagyjából mindenki vagy idegbeteg, vagy nem veszi komolyan.
válasza:Ó, ez a klasszik új hús eset. Te bizonyítani szeretnél, igyekszel, de nincs idejük/igényük rendesen betanítani téged. Akkor ne csodálkozzanak, ha valami elcsúszik. A főnökeid lehetnének empatikusabbak is és türelmesebbek is. Miért szúr le azért, amiről nem is tudtál semmit? Ez nem fair.
De nyugodj meg, nem vagy szar, csak úgy érzed. Bele fogsz tanulni, de idő kell. Nekem úgy kb 1 év kellett, hogy az új területet megtanuljam és majdnem ennyi, hogy főnökömmel összeszokjunk.
válasza:Én is hasonlókat tapasztaltam az egykori munkahelyemen szintén vezetői állásban, az is mezőgazdasági jellegű volt. Aztán eszembe jutott hogy a nagyapám és a szüleim az államosítások előtt otthon a sajátjukban dolgoztak, boldogságban, egészségben és elégedettségben és persze jómódban. A szüleim még adtak ízelítő példamutatást abból hogy milyen egy háztáji és milyen az amikor önmagának dolgozik az ember és nem másoknak keresi a pénzt. Ezért meghoztam életem egyik legjobb döntését, azzal a szilárd elhatározással mondtam fel hogy soha többé nem leszek alkalmazott, bármilyen nehézségek jöjjenek is. De kellemesen csalódtam mert nehézségek helyett gyöngy élet és jómód jött. Ami nem azért jött mert hű de ügyes és szorgos vagyok, hanem azért mert a saját életemmel törődtem.
Két idézetet hadd szúrjak be ide:
"A sikeres ember az, aki reggel felkel, este lefekszik, és közben azt csinálja, amihez kedve van."
(Bob Dylan)
"A boldogság ott kezdődik, amikor azt csinálsz, amit akarsz, és nem azt, amit mondanak."
A két idézet egyike sem szokott idegen munkahelyeken teljesülni. Az emberek mégis munkahelyeket keresnek, ahelyett hogy azt csinálnák amit az államosítások előtt abbahagytunk: Maguknak dolgoznának otthon a sajátjukban.
Szerintem nem bánod meg ha te is azt teszed. Telepíthetsz erdőt, termelhetsz gyógygombát vagy mit tudom én, de ha a sajátodban magadnak dolgozol akkor nem megy rá a párkapcsolatod mert napi 24 órát lehettek együtt. Aztán bővítheted vállalkozásod hogy jól jövedelmezzen. Sokan abban a tévedésben vannak hogy kapálni kellene ha otthon dolgoznának. A lósz...t. Én úgy telepítettem erdőt egy vállalkozóval viszonylag bagóért hogy a kezem sem piszkítottam össze, mindent elvégzett géppel. Igát vonni nem otthon szoktak hanem idegen munkahelyeken, ahogy tapasztalhattad.
Kijelentem hogy a pokolba vezető út az ha elmegyünk alkalmazottnak. Nekem az volt. Ahogy olvasom neked is.
Gondolom az sem vet rám túl jó fényt, hogy egyszerűen nincs gyomrom vezető helyett kérges mancsú főnöknek lenni. Egyszerűen nem. Én együtt dolgozom a beosztottjaimmal, megbeszélek velük mindent. Kiállok értük, akkor is kiharcolom nekik a minőségbért, ha tőlem megvonják a teljesületlen hónap miatt. Vannak hibáért, de nem vagyok hajlandó otrombán nekikesni a hibáik miatt - főleg, ha még nincs is annyira a kezemben a szakma, hogy időben felismerjem, ne adj isten meg tudjam mutatni jobban, hogy hogyan kell.
A főnökeim abszolút a büntetés elvét alkalmazzák. Röpködnek a minőségbérmegvonások a legkisebb mulasztásért vagy figyelmetlenségért is, hogy lassan már inkább akkor is kétszer meggondolom, szóljak-e valaki mulasztása miatt, ha az illető tényleg nagyot bakizott. Könyörgöm, mindenki pénzből él, és néhány trehány munkásunkon kívül senki sem szánt szándékkal mulaszt/hibázik. De még azt a pár jómadarat is inkább háromszor figyelmeztetem, mielőtt még a minőségbéréhez nyúlnék.
Ezzel szemben a feletteseim már annyira belelovallták magukat az állandó hibakeresésbe és büntetésbe, hogy azt is csak onnan sejtem ha éppen jól teljesítek, hogy egy időre békén hagynak. Nem szidnak le semmiért. Akkor is inkább csak reménykedek, hogy talán most végre jól csinálok valamit. Amíg be nem üt újra a krach.
Nem értem ezt a mentalitást. Főleg arra vagyok kíváncsi, hogy máshol is ez a beteg légkör jellemző-e? Ez általános magyar tendencia, vagy csak ez a hatalmas cég ennyire... daráló?
válasza:Nálunk is ez van. A főnökök a mi teljesítményünk alapján kapnak fizetést. Na most innentől kezdve sok meglepő nincs abban, hogy mivel helyettünk dolgozni nem fognak, ezért egyedüli eszközük ez, ha terrorizálnak.
#5
#5 -ös, az a baj hogy jól tudom miről beszélsz. Nem a sajátomban dolgoztam ez előtt (abból tartottam fenn az egyetemista éveimet), de olyan közel álltak hozzám azok az emberek, akiknek a vállalkozásában családtagként dolgoztam, hogy a sajátomnak is éreztem. És bár az is nehéz volt a maga nemében, egyetlen pillanatát sem gyűlöltem úgy, ahogyan most gyűlölöm a jelenlegi munkahelyemet.
Hatalmas vágyálmom gazdálkodni, önellátóvá válni, mellette lovas szolgáltatást nyújtani és egy kis vendéglátót működtetni a párommal, aki szerencsére ugyanannyira szereti a vidéket és az állatokat, mint én. De nincs a nevünkön egy marék föld sem, és a nincsből nehéz venni. Magyarországon pedig előbb adom el a lelkemet az ördögnek, hogysem hitelt vegyek fel az induláshoz. Vannak kiugrási lehetőségeink, ötleteink. Ha a Jóisten is úgy akarja, sikerül majd megragadnunk azt a szalmaszálat, amivel kimászhatunk mások életéből, hogy a sajátunkat kezdhessük élni... de addig is enni kell,
válasza:"Máshol is elvárják tőled, hogy a munkád legyen az életed"
Igen. Választhatsz, hogy tojsz a munkára, csak csinálod és lesz amilyen lesz, mellette meg éled az életed, vagy pedig karriert akarsz és előrelépést, akkor viszont igen, a munkád kell hogy az életed legyen, minden másnak pápá.
Ez így működik, máshogy nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!