Ti hova költöznének munkahely keresés céljából? (Dunántúl)
Szeretnék munkahelyet változtatni, akár más városba is mennék. Ezekben a városokban gondolkodom: Székesfehérvár, Győr, Budapest
Szerintetek melyik helyen van több esélyem munkát találni, illetve albérletet kivenni vagy akár kisebb lakást vásárolni nem eltúlzott áron (bár tudom ezek elég frekventált városok).
Sajnos csak érettségizett vagyok, de van nyelvtudasom.
Aki tud informáljon legyen szíves a kb munkabérekrőll is (irodai asszisztens, akar gyári betanult munka).
40/N
Ha nem szereted a túlzsúfoltságot, akkor Győr vagy Fehérvár, de a kettő közül is inkább utóbbi. Mindhárom helyen van bőven munka, de Pesten jóformán megfizethetetlenek az albérletek és a lakásárak, a fizetések pedig egyáltalán nem vagy viszonylag kicsi mértékben magasabbak, mint a másik két városban. Fehérváron a vásárlóerő magasabb, mint Pesten és Győrben, ami azt jelenti, hogy ott többet ér a kapott fizetés, mint a másik két városban.
Fehérváron a gyárak közül a Visteon, a Denso, a Köfém, a Harman (JBL-es hangszórók itt készülnek) jól fizet. A Videoton és az Alföldi Tej (Riska, Magyar Tej) kevésbé (ez nem meglepő, mivel magyar cégek). A Mondelezről (itt gyártják a Győri Kekszet, a Tucot, a Milka csokit, az Oreót, stb) és a Cerbonáról nem tudok nyilatkozni. De akadnak még nagy cégek bőven.
Képzettség nélkül csak a robotmunka jöhet szóba :( így viszont ki vannak zárva a nagyvárosok, minimálbérből esélyed sincs magad fenntartani értelmes színvonalon.
Azokat a városokat kell keresned, amik olcsóak. Pl Kaposváron olcsó az albérlet és a rezsi (panelban), és vannak gyári szalagmunkák is. Viszont ettől még nem egy jó hely... bár van itt szinte minden, de élet az semmi.
De a helyedben én nappali képzésre mennék (okj v egyetem) + kollégium + diákmunka. És akkor lehet összejön egy BP-Győr-Szfvár-Pécs-Szombathely már a tanulmányok alatt, elvégezve azt pedig végleg helyben ragadhatsz :)
Mit szeretnél tanulni?
Én egyetemi képzést javaslom, csak ahhoz ugye még egy év (ha állami tamogatásúra-ingyenesre mennél)... szóval ha olyan lenne, amihez lehet OKJ-t beszámíttatni, akkor azt elkezdhetnéd most, és lehet hogy érettségit sem kellene javítanod, mert jelentene annyi pluszpontot a felvételi számításba az okj megléte. Tesóm most valami idegenforgalmira megy majd, csomóan ilyen okj-s pluszponttal érték el a határt.
De ha olyan helyre mennél, ahol nem lehet, akkor viszont gyűjtögess és tanulj érettségijavítóra!
És persze a hiányszakmák sem rosszak. Ha van egy jó okj-d, abból már lehet menni nem csak ny-mo-ra, de külföldre is! És akkor nem kell az egyetem se :)
Igazán nagy hiányszakmáknál ösztöndíjat is fizetnek a jó tanulmányi eredményért, pont mint egyetemeken. 10-30-50 ezer forint közt szokott lenni általában, és csak hiányszakmánál. Hogy mi a hiányszakma, azt a megyei ipari kamarák határozzák meg úgy tudom. Tehát minden megyében mást lehet ingyen tanulni, másért jár az ösztöndíj.
Jó lehetőség még, ha egy határmenti olcsó faluban-kisvárosban laksz, és ausztriába jársz át dolgozni, meg ott vásárolsz, mert olcsóbb-jobb stb.
Sajnos nèmetül nem beszélek 😔.
(Angol, olasz)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!