Mi volt a legkínosabb munkahelyi felmondásod? Mennyi volt a legrövidebb idő, amit munkahelyen töltöttél, és hogy mondtál fel?

Jobb állást kaptam mindössze 3 hét után. Nem én kerestem, ők hívtak fel. Ingázni sem kellett volna, a fizu vagy kétszerese az akkorinak, komoly szerződés.

Így 3 hét után felmondtam az akkori főnökömnek, ráadásul belekényszerültem egy nagyon rossz helyzetbe. Mivel a főnök pont utazgatott, személyesen nem értem el, a másik munkát meg kezdeni kellett azonnal. Így telefonon mondtam fel, ami a legalja volt szerintem.

Mondjuk később bementem és személyesen is beszéltünk, de muszáj voltam valahogyan szólni, hogy nem megyek hétfőn.

Egy családi vállalkozásban dolgoztam. A főnök egy mentálisan beteg ember volt, gyógyszerre ivott ráadásul.

Elődöm nyolc év után mondott fel, mert összebalhéztak.

Az elődömnek kellett volna betanítania, de nem érdekelte a dolog, ráadásul a főnökkel már szinte közös nyelvük volt.

A főnök nem bírta felfogni, hogy én nem fogok tudni két hét után ugyanolyan rutinnal dolgozni, mint az elődöm, nulla magyarázással. Ja ráadásul nem voltam bejelentve, kiharcoltam, hogy ez meglegyen, utána még durvábban állt hozzám a csávó. Mintha ez valamiféle hatalmas engedmény lenne, hogy bejelent! Ráadásul a női alkalmazottakkal is undorítóan beszélt, röpködtek a hímsoviniszta baromságai, a titkárnő egyszer zokogva távozott, pedig az úriember hibájából adódóan történt valami tévedés, de ő a nőre kente.

Miután bejelentett, ugye még jobban rám szállt, úgy ült mindig, hogy az irodájából leshessen. Négy hónapig bírtam, hatalmas hisztirohamot produkált a főnök, miután felmondtam. Szerintem ennyire labilis, önkritika nélküli embert én még nem ismertem. Aztán felhívott, hogy néha azért besegíthetnék alamizsnáért, rátettem a telefont. Ennyit a kedves kis családi vállalkozásokról.

Szinte pontosan ugyanaz, mint az első válaszolónak. Én 2,5 hét után kaptam egy jobb ajánlatot. Szabit kértem, utaztam interjúzni, felvettek, egy hét múlva kezdhetek. Főnökasszony addig már nem lesz bent, remek.

Felhívtam és elmondtam neki, hogy hétfőtől nem megyek dolgozni, mert csütörtökön 200 km-re költözök és ott kezdek.

Ki volt bukva, megkérdezte miért... Majdnem képen röhögtem, hogy náluk nem volt nehéz jobb ajánlatot kapni. :) Én szeretem, ha kapok feladatot, vagy legalább megpróbálnak bevonni a munkába, betanítani, ott konkrétan semmi nem történt 2,5 hét alatt havi nettó 64 ezer forintért két műszaki diplomával. Megkérdezte milyen pozícióban fogok elhelyezkedni, elmondtam. Búcsúzásként még odavágta, hogy szerinte az nekem még túl nagy falat lesz, de azért sok sikert. Hálás vagyok neki, mert ez a mondat tartott életben minden egyes küzdelmes napon, amit az új helyemen megéltem. Eltelt azóta két év és most másodszor léptettek elő. Szeretem a munkahelyemet, megbecsülnek, fontosnak érzem a feladatomat, van felelősségem. Kínos felmondás volt, de nagyon nagyon megérte. Egy percig sem bánom.

Itthoni legutolsó főnököm nyugdíj ellőtt "megkérték" menjen szabadságra, új tapló főnökömnél három nap után betelt a pohár, mert több kategoriával vissza is léptetett addigra. No hosszú szép évek után azonnal kiléptem.

Állandó munkahelyen sok, sok év.

17 éves koromig pár diákmunka, ott volt egynapos is, mert kikosaraztam a főnököm pédául vagy mert nem velem, hanem a hellyel baj volt és másnapra mehetem több helyre is.