Ha félénk vagyok és nem vagyok semmiben sem kiemelkedően tehetséges, el is áshatom magam?
19 éves lány vagyok és idén érettségizek, de nem igazán tudom, mivel akarok foglalkozni a jövőben...Ezért nemrég elmentem az iskolapszichológushoz, hogy ő tudna-e segiteni abban, hogy rájöjjek, milyen szakma illene hozzám, erre azt mondta, nagyon introvertált vagyok(ami szerintem rohadtul nem igaz, de ő csak jobban tudja, mert neki van diplomája..), ezért pl. amikor megemlitettem, hogy gondoltam arra, hogy tanár legyek, mondjuk nyelvtanár, mert szeretek nyelveket tanulni, azt válaszolta, hogy semmiképp nem lenne belőlem jó pedagógus a zárkózottságom miatt, nem tudnék egy osztályban pl. rendet tartani meg ilyenek...
És azóta mindig, amikor elkezdek azon gondolkodni, hogy mit tanuljak, mit kezdjek magammal, mivel foglalkozzak majd pár év múlva, az lesz a vége, hogy elszáll a maradék életkedvem is, mert minden olyan foglalkozás, amit szivesen csinálnék, megköveteli, hogy vagy jól tudjak emberekkel bánni, vagy nagyon durván tehetségesnek kell lennem valamiben, de épp ez a másik gondom, hogy nem elég, hogy az iskolapszichológus szerint kb antiszociális vagyok, még tehetségesebb se vagyok semmiben az átlag embereknél. Vagyis van, amiben szerintem jobb vagyok az átlagnál, de annak meg nem tudom hasznát venni szerintem, mert akkor megint az a baj, hogy "introvertált vagyok"..
Szerintetek soha nem lesz normális munkám? Folyton ezt hallgatom mindenkitől, még tanároktól is, hogy az életben csak a hangos emberek érvényesülhetnek, vagy azok, akiknek van valami hiperszuper képességük, de rám egyik se jellemző...
Hülyeség az egész, felejtsd el. Az egésznek annyi a titka, hogy MEG. KELL. PRÓBÁLNI. De tényleg, mindent.
Nálam beszaribb, introvertáltabb, gátlásosabb embert még nem láttál. Mégis van munkám, és sorra csinálom meg azokat a dolgokat, amikre képtelennek hittem magam. Ne hallgass senkire, aki kicsit is úgy érzed, hogy visszahúz. Menj előre a saját utadon. Ha ezt a te korodban nekem valaki elmondja, egy rakás szorongástól megkímélt volna, de rájöttem magamtól. Te ne pazarold ezekre a gondolatokra az energiádat :)
Én is félénk vagyok, sőt m3g nagyon szégyenlős is.Az utcán nem merek hangosan beszélni mert félek hogy valaki meghallja amit mondok... Ez ellen próbálok tenni hogy próbálok hangosan beszélni.
Zárkózott lány vagyok.A suliban is piszkáltak és kihasználtak, emellett nagyon sok problémám volt... Megpróbáltam a többiekhez nyitott lenni és volt amikor kéregettek és nemet mondtam.Észre vették hogy máshogy viszonyulok és tök jól kijövök velük.
Szóval neked sem reménytelen.Attól hogy zárkózott vagy én úgy gondolom hogy lehetsz még tanár, esetleg magán tanár.Azt kéne kezelni hogy ne legyél félénk.Nem értem hogy a pszichológus miért kezel le ennyire... Hidd el hogy lesz normális munkahelyed, sok felnőtt ember van aki zárkózott, félénk és mégis jól végzi munkáját.Én azt tudom tanácsolni hogy ami téged érdekel vagy esetleg van amit szeretsz csinálni annak menjél.
Tanulhatsz akár angol tanárnak is de ez a tulajdonságod nem gátol meg téged benne... Hidd el nekem van egy elég béna angol tanárom aki szótárból nézi ki mindig a szavakat, pedig angol tanár.Nem kell tartanod attól hogy tehetségtelen vagy.A pszichológust akihez jársz viszont a helydben hanyagolnám mert az önbizalmad kicsit lerombolta és nem az a feladata hogy megbántson lelkileg... Meg ne izgulj majd kifogod nőni ezt a tulajdonságodat!
Köszönöm a válaszokat :)
1.: Semmilyet, csak szakmát fogok tanulni, bár nem ez mintha érdekelne, csak nem volt semmi ötletem, hogy mit csináljak érettségi után..
Egyébként szerintem nincs igaza az iskolapszichológusnak, vagyis én nem mondanám magam olyan zárkózottnak meg ilyesmi, nagyon is nagyszájú tudok lenni megfelelő emberek között..Meg nem vagyok azért annyira durván gátlásos, hogy ne merjek pl. megszólalni se mások előtt, sőt, idegenekkel még kb jobban elbeszélgetek sokszor, mint mondjuk a legtöbb osztálytársammal. Úgyhogy én távolról se mondanám magam befeléfordulónak, inkább csak annyi van, hogy kevés emberrel jövök ki jól, mert kevés embernek van olyan személyisége, ami igazán megfog, akit unalmasnak tartok, azzal meg nem fogok csak úgy leállni haverkodni meg ilyenek, mert unalmasnak tartom ezeket a kis bájcsevejeket, ha valaki nem érdekel, akkor csak simán elkerülöm a társaságát és max akkor beszélgetek vele, ha muszáj. Emiatt amúgy, legalább is szerintem ez az oka, eléggé utálnak egy páran az osztályból, és emiatt is voltam párszor az iskolapszichológusnál, akinek annyi jött le az egész mondandómból szerintem, hogy
kevés barátom van → csendes vagyok → antiszociális vagyok..
Úgyhogy nem tartom valami jó szakembernek, de közben ott van az is, hogy mások is járnak hozzá az osztályból és mindenki másnak rajtam kivül az a véleménye, hogy ahh, milyen jó pszichológus, tök jó vele beszélgetni, stb és néha elgondolkodok, hogy elég érdekes, hogy csak nekem vannak vele problémáim és lehet, mégis igaza van és én látom magam rosszul...Szóval nem tudom.
Márpedig ebből a leírásból tényleg az jön le, hogy introvertálthoz állsz közelebb, hiszen ők azok, akik a felszínes bájcsevejgős kapcsolatok helyett az igazi barátságokat keresik, és ott tudnak megnyílni igazán.
Viszont a többi részből az is kiderül, hogy nem vagy szélsőségesen introvertált, középre húzol.
MBTI tesztet töltöttél már ki (4 betűs)? Pl:
Az én véleményem az, hogy ha ilyen +1 éves szakmai képzésre mész, akkor azt mindenképp fejezd be, és jövőre meg jelentkezz valahova, ami tényleg érdekel.
Próbálj utánamenni a dolgoknak, kipróbálni magatt több helyzetben, pl diákmunkán keresztül, stb...
És akkor majd viszont menj el arra, ami legjobban tetszik! Ha a személyiségedhez illik, ha nem... ha tudod, hogy jól éreznéd magad abban a munkában, akkor nem lehet gond a személyiségtípusod :)
Sikerült szar tesztet belinkelnem 😃
Valamelyik másikra nyomj át baloldalt
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!