Hogyan fogalmazzak önéletrajzba, hogy arra mutassak, hogy fontosabb pozíciót töltöttem be?
akkor hangsúlyozd ki, hogy "főként recepciós feladatok", tehát végeztél mást is mellette, de főleg recepciós voltál :)
24F
Húgom fiatalon recepciós volt egy kisebb 4 csillagos szállodában, és menedzserasszisztens volt a munkakörének megnevezése.Amikor a hotel menedzser nem volt bent, akkor az éppen műszakos menedzserasszisztensnek kellett a napi ügyekben intéznie, emellett az értékesítés és marketing is folyamatosan feladatuk volt. Ami meg jó volt nekik, hogy jutalékot kaptak azoktól az üzletektől, szolgáltatóktól is, amiket ajánlottak a vendégeknek.
A pincérkedést, takarítást ne hangsúlyozd, hanem inkább a recepciós feladataidhoz költsél hozzá egy kicsit.
rohadt egyszerűen
XYKFt- Recepciós
Feladatok
- ez
- az
- amaz
Lehet, kicsit későn írok, de én profi önéletrajzszerkesztőktől tudom, hogy egyáltalán nem nagyképűség beírni azt, amit csináltál, még ha az alap pozícióelnevezésedbe nem fér bele. A munkáltató a tényleges gyakorlatra kíváncsi.
Nekem azt mondták, úgy írjam, hogy adjam meg a pozíció elnevezését, alatta pedig vázlatpontban azok a tevékenységek, amik jól hangzanak attól függően, hova jelentkezem.
Pl. a takarítás, reggeliztetést így nem írnám le, ha nem hotelbe jelentkezel, hanem irodai munkára. Ahelyett mehet, hogy operatív feladatok. Marketing, sales meg simán mehet bele, hogy marketing feladatok, sales feladatok.
Én pl. a helyen, ahol most dolgozom, tök jól jöttem ki ebből, mert ugyan adminisztrációs asszisztens volt az előző helyen a titulusom (amire sok helyen simán rámondják, hogy aktaiktatás, kávéfőzés, Excel-táblázatvezetés, és ennyi), a végén már HR meg rendezvényszervező dolgokat is csináltam, és a HR-re rá is kérdeztek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!