Miért nem fogadják el az Y-generációs kollégáim (kortársaim) azt, amilyen vagyok? 32/F

A munkahely, az munkahely. Nem barátkozni jár be az ember. Őszinte munkahelyi barátság nincs. Mindenkit a megélhetés vezérel. Ha sok a fizu azért, mert a jómódot könnyű megszokni és ezért félti az ember, ha kevés akkor azért, mert mindenki azt lesi, hogy mit csinál a másik "ugyanannyi pénzért".

Persze közben akadnak egy páran, akik vigyorognak egymásra, de közben az első adandó alkalommal hátba szúrnák. Irigykedve nézed, ahogy mások nevetgélnek, kávézgatnak együtt, te meg egy jó szót nem kapsz. Nyilván ennek is megvan az oka, lehet a kisugárzás, de lehet a félelem is, illetve az irígység.

De ne gondold, hogy ők olyan jó barátok és neked szükséged lenne erre.

Ha valóban szereted amit csinálsz és jó vagy benne, legyél rá büszke, de ne hangoztasd, a csend mindig nagyobb félelmet kelt másokban, mint a hangoskodás.

A lényeg, hogy tudj nyugodtan dolgozni, barátokra pedig ott a magánélet.

Hagyjuk már ezt a kisarkított "generációzást"! Kapásból több tucat példát tudnék olyan emberekre mondani, akik kisebb-nagyobb mértékben, vagy akár teljes egészében eltérnek ezektől a "generációsablonoktól". Nem azt mondom, hogy nincs statisztikai alapja a kategorizálásnak, de egyrészt ez közel sem jelenti azt, hogy pl. minden Y-generációba született ember márkab..zi lenne, másrészt meg nem lehet minőségbeli sorrendet felállítani a generációsablonok között.

A lényegi kérdésed kapcsán pedig: sajnos a legtöbb vállalatnál az ésszerűség helyett a személyi érdekek dominálnak. Sajnos a vezetői kultúra még nagyon alacsony szinten van, és ezt lépten-nyomon tapasztalni.

Nem egyedi jelenség, hogy a vezető fél, hogy meginog a széke, ezért igyekszik a saját pozícióját elérhetetlennek mutatni, és mindenkit attól jó távol tartani. Meg talán dacból sem szeretné, hogy felülről mondják meg, mit tegyen.

#5 pedig jókat mond, de ezzel a hozzáállással nem teljesen értek egyet. Nagyon pocsék - és nem mellékesen nem túl hatékony - az a munkahely, ahol nem emberekkel, hanem ellenségekkel vagy körülvéve, és együttműködés helyett akkor szúrnak hátba, amikor csak alkalmuk nyílik rá. Nem azt mondom, hogy ez ne lenne jellemző sok helyre, de pl. nyugaton, ahol már rég felismerték, hogy a belső ellenségeskedés teljesítménycsökkentő hatású, és ahol a munkavállalóknak van némi tartásuk, és vannak elvárásaik, nem hiába igyekeznek minél jobban összekovácsolni a kollektívát. Mert egy csapat mindig jobban teljesít, mint az )egymást képletesen gyilkolászó) egyének összessége.

Kérdező: nem tudom, te hogy viselkedsz, de talán annak is köze lehet a kialakult helyzethez, hogy némi lenézés jön le a szavaidból.

"Őszinte munkahelyi barátság nincs. Mindenkit a megélhetés vezérel."

Már hogy ne lenne! Csak mint az előző hozzászólásban is kifejtettem, ahhoz el kell érni azt a szintet, hogy a munkavállaló ne alacsonyodjon le valami döghúsra lesben álló hiénává.

Én, mint az Y-generáció tagja, ugyanígy kikezdenélek, ha a kollégám lennél, mert irritáló az, hogy próbálsz mindenben megfelelni, próbálod elhitetni magaddal és másokkal is (még egy rakat idegennel is egy névtelen fórumon!) hogy te vagy a legügyesebb, a legjobb, és a csúnya munkatársaid irigyek rád emiatt, tehát te szegény, keményen dolgozó ártatlan áldozat vagy. Nekem legalább is ez jött le a kérdés kifejtéséből, persze lehet, hogy tévedek, és teljesen más személyiség vagy, és lehet, hogy tényleg irigyek rád. Azért javaslom, hogy nézz utána a Special Snowfield jelenségnek.

És ne vedd magadra, csak elgondolkoztatónak írtam, nem lehúzásként. Az látszik rajtad, hogy hihetetlenül értelmes vagy, és talán egy picit túlérzékeny (?), de az mindenképp jó, ha fejleszteni szeretnéd a személyiséged :)