Mi fog történni, ha a munkahelyemen akitől eddig féltem, mert rettegésben tartott, egyik pillanatról a másikra, visszaszólnék neki?

támad és védi magát.

munkahelyen félelemben élsz, jelenteni kell a felettesnek, vagy HR osztálynak, hogy oldják meg a problémát. 1 percig nem tűrném az elnyomást, nem hogy hosszútávon.

Úgy fog reagálni, mint a sarokba szorított patkány.

Én korábban középvezető voltam egy több ezer fős cégnél, mintegy 60 beosztottal. Én mindig különösen figyeltem rá, hogy van-e valami ellentét a beosztottaim között. Az irodám ajtaja mindig nyitva volt a dolgozóim felé, így mindig képben voltam. Amint észleltem valami ellentétet, azonnal behívattam az irodámba az érintetteket, és így nálunk ilyen jellegű problémák soha nem tudtak a minimális mértéknél tovább eszkalálódni. Egy főnöknek ilyenre nagyon kell figyelnie.

Az fog történni amit a hármas írt. Ha visszaszólsz neki, meg fog lepődni, esetleg hangosabb lesz, aztán ha elönt a méreg téged, te leüvöltöd a fejét, ő befogja a száját és rohan a felettesetekhez.

Velem konkrétan ez megtörtént pár hete. A többiek pedig akik ott ültek velünk az irodában, kussban néztek és meg sem mertek mukkanni. Nem nézték ki belőlem.

Először is ismerni kéne az okát, hogy mi okozza nála ezt a viselkedést. Nem válik be ugyanaz a módszer 2 teljesen különböző személynél.

Nekem például volt 2 ilyen, az egyiknek a totál abszurd csesztetésekre már az elején volt, hogy visszaszóltam, mert nem bírtam ki, később pedig taktikát váltottam, és az értelmetlen lecseszésnél, amit felfújt és kezdte volna a tömény fél órás agymosást, már egyből csak annyit mondtam neki-mivel nem akartam végighallgatni, ugyanis roha.dt irritáló volt :D), szóval azt mondtam, hogy jó, hát akkor vonja le ha úgy gondolja. Erre tökre meglepődött, és egy mondattal befejezte a fél órás lelki terror helyett, hogy erre legközelebb figyeljek. (Semmi extra nem volt amúgy a "hiba")

Azt hittem ennél az idegileg kicsinálónál nem lehet rosszabb, majd jött az igazi mentálisan beteg ember, ő is sokat tudott mímelődni akárcsak az első, de ő extra módon fitogtatta a hatalmát, hogy ő valaki. Az elsőnél talán egy gyerekkori rossz beidegződés, hogy minden apróságért leszúrták kiskorában és ezt vehette át felnőttként.

A 2. az már inkább egy labilis, nárcisztikus zavarral küzdő férfi volt, aki sokkal jobban alá tudott tenni az embernek, ha úgy volt kedve. Az első nem akart ártani, ő viszont igen...

Vele nem tudtam mit kezdeni, őszintén szólva hányni tudtam volna tőle már, ez a tipikus féreg, akinek semmi nem jó amit csinálsz, mert úgyis megváltoztatja a gondolkodását, és ami a múlt héten jó volt, az most nem lesz az..

Neki pl nem lehetett ellent mondani, ha hülyeséget vett a fejében akkor is az volt a jó, még ha hozzáértők magyarázták el neki, akkor sem fogta fel...

Ha így folytatja, nem tudom meddig viszi a cégét még, de nem is érdekel, az ilyen meg is érdemelné..

Vele nem tudtam mit csinálni, mert az önkényesség csúcsa volt nála a nárszisztikus jellem, a rosszindulatú megnyilvánulásaival, ami nálam is napi szinten gyomorgörcsöt eredményezett és a stressz már minden nap bennem volt. Borzalmas volt. ( ÉS azt hittem, az első a rossz, hát az ehhez képest minta főnök).

Ezt ott hagytam, de nem bántam meg, az ilyen emberrel nem lehet hosszú távon kijönni, nekem meg az egészségem fontosabb volt.

Nekem is volt ilyen bunkó kollégám. Én már az elején megmondtam neki, hogy "nagyon jól tudom, hogy utáljuk egymást, de a temetésedre azért elmegyek majd."

Na ettől lefagyott.

Nem lesz hangosabb.

Etológiában évtizedek óta elfogadott elv, hogy a domináns-szubmisszív státuszok az alárendelt fél passzivitása miatt alakulnak ki és nem a domináns fél által megnyert "harcokkal". Ez segíti a domináns felet, hogy felesleges harc helyett az erőforráselosztás számára kedvezőbb legyen.

Mindig az alárendelt fél hibája az alárendelt státusza.

Lehetsz bunkóbb, visszaszólhatsz, nem fog történni semmi.