Ti hány évesen kezdtetek el dolgozni? (Ebbe beleszámit akár a diákmeló is)

"Irigyellek, hogy neked nem kell dolgozni mert mindent megkapsz :)

... Sajnos én nem engedhettem meg magamnak hogy henyéljek :)"

A mindent megkap és aközött, hogy a szülei tudják ruházni a gyereket és nem kergetik el dolgozni, elég nagy különbség van. Másrészt a beképzeltséged miatt megy is a mínusz.

Én mindig arra voltam nevelve h munka nélkül nem lesz pénz. Így már 13-14 éves koromban segítettem apámnak a cégben, de mint rendes munkát ebben az évben kezdtem nyáron egy étteremben és még szeptember első pár hetében is (hétvégén és amikor nem volt suli)

17/F

#9: Szerintem félre értettél. Kicsit tisztába rakom a helyzetet:

Teljesen más volt az indíttatás. Kicsit sem támogatni akart, hanem rosszat. Ezt el is mondta. Zsarolt minket azzal, ha nem teszünk neki a jó kedvére (miközben bántott minket), akkor ezt fogja tenni.

Az elején tisztán és érthetően azért mondta, hogy eladja a házat a fejünk felől, mert anyámmal balhéban áll, és a válási peren ezt felhasználja ürügynek, hogy neki ne kelljen tartási díjat fizetni, és igazából anyámat akarta csak utcára juttatni. Közben azt elfelejtette, hogy mi félünk tőle, a családon belül elkövetett erőszakosságai miatt, ami testi és lelki terrort jelentett. Ha rossz napja volt, kaptuk a maflást, tök mindegy mit csináltunk.

És az eredménye mi lett:

- Az, hogy annyira fél tőle mindenki, hogy a nagyanyánk temetésére nem mertek eljönni az emberek, mert rettegtek (csak beszéltünk róla és kiverte őket a víz), hogy ott lesz az apám. Azért ez már valami! Kevés ember tud ilyen érzelmeket kiváltani másokból. Ez valóban dicséretes eredmény.

- Nővérem 4 diplomával munkanélküli.

- Öcsém a válás alatt figyelem hiányos lett és drogfüggő.

Így talán már tisztábban látod, hogy miért nem köszönöm meg neki a "kedvességet", amit tett.

Én nem csak pszichológushoz, hanem pszichiáterhez járok a vele kapcsolatos félelmeim kezelése miatt. Megköszöntem volna, ha számíthatok rá és nem elüldöz és lelki nyomorékká tesz. De nem vagyunk egyformák. Lehet valakinek ez tetszik. Nekem nem.

Szerintem többet ér az a fajta támogatás, amit szemtől-szemben meg tudsz köszönni rettegés nélkül. Ez a támogatás nem volt az.

Azért kerültem el odáig, ahol most vagyok, mert én kva keményen tudok küzdeni. Még akkor is, ha bele betegszem. És nem azért, mert szükségem lett volna egy ilyen fajta segítségnyújtásra.

21 éves korom óta nem kellett semmit kérnem a szüleimtől. Ez a fajta önállóság kényszer és nem a szülők eredménye.

Kíváncsian várom így a történet tágabb megismerését követően azt, hogy mit gondolsz az ilyen fajta "motivációról".

#14 - értettelek én eddig is, most nem megyek bele a saját élményeimbe, ez a te kérdésed.

A "kemény lecke" alatt azt értettem, hogy apád nem jó szándékból, de elég korán megmutatta neked az élet egyik rossz oldalát. De ezáltal olyan tulajdonságra és tapasztalatra tettél szert, amit az emberek nagy százalékban elképzelni sem tudnak. Tehát nem annyira a miérteket tartom fontosnak, hanem az eredményt. Ez lejöhet úgy is, hogy nem sajnállak. Értsd jól, de tényleg nem, mint ahogy magamat sem. A sajnálat (mint ahogy az ma egy kérdésben már definiálódott általam is), semmit sem jelentene.

Volt egy 6 hetes "szakmai gyakorlatom" 19 évesen, amikor építkezésen voltam segédmunkás, utána dolgoztam kb. 21 évesen 3 napot egy gyárban, aztán talán 23 évesen 8 hetet egy másik gyárban. Végül 26 évesen kezdtem el dolgozni egy autógyárban egyetem mellett állandó éjszakában, 12 órázva heti 36-48 órákat. Ezt csináltam 9 hónapig, utána megcsináltam a szakdogámat és azóta két hetet leszámítva folyamatosan dolgozom.

Nem érzem úgy, hogy középiskola alatt dolgoznom kellett volna. Igaz, nem volt pénzem, de nem is nagyon jártam el sehova, barátaim sem voltak, így költenem sem kellett nagyon. Nagyon bánnám, ha már korábban el kellett volna kezdenem dolgozni.

22 évesen voltam először pár hetet diákmunkázni. szerintem azóta se dolgoztam összesen annyit, csak pár napokat

24f