Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Miért ilyen bunkók az iskolasz...

Miért ilyen bunkók az iskolaszövetkezeteknél?

Figyelt kérdés

Még augusztusban a PannonWorknél személyesen érdeklődtem egy munka iránt, azt mondták, hogy küldjek rá önéletrajzot, egy hét múlva kerestek és már az interjú időpont egyeztetésénél derült ki, hogy másik cég hasonló munkájáról lenne szó, majd mikor mondtam, hogy nem arra jelentkeztem engem akartak meghazudtolni.

A Fürge diáknál a múlt héten jelentkeztem egy munkára, hétfőn voltam a cégnél interjún. A cégnél nem igazán voltak figyelmesek, mert azt mondták el kell mennem valami munkaügyi "IQ tesztre" (minden pályázót elküldenek) aminek megadják az elérhetőséget, de ez lemaradt, az interjú végén szinte csak úgy kihajítottak, mert nemsokára érkezik más. Ma kétszer hívott az iskolaszövetkezetes, de órán voltam, utána pedig ügyeket intéztem, későn értem haza, így nem volt időm felhívni (meg kedvem sem a városi zajban, mert mikor az első interjúról egyeztettem vele akkor is úgy kellett lejegyzetelnem mindent, mert nem akart megerősítő e-mailt küldeni, annak ellenére sem, hogy én az utcán álltam ő meg az irodában ült.)

Délután bejelölt az iskolaszövetkezetes Fb-on, 9 óra körül mikor hazaértem visszajelöltem és írtam neki, hogy láttam, hogy keresett, ne haragudjon kiment a fejemből, hogy visszahívjam és legyen kedves holnap 11 körül visszahívni. Erre ő azt reagálta, hogy "Szia, munkaügyben kerestelek, szerintem neked fontosabb. Kérlek keress, ha tudunk beszélni, holnap 9-től elérhető vagyok."

Értem én, hogy sok diák jelentkezik egy állásra, de szerintem ettől függetlenül lehetnének kedvesebbek is.


2016. szept. 15. 00:29
 1/6 MZ.per.X ***** válasza:

Én is azt tapasztaltam hogy ritka nagy tahók.


Én mikor bementem, rögtön fél-1 órát várattak, "bocsi most nem érünk rá" alapon. És azt a fél órát az orrom előtt dumálták végig Facebook mellett kávézgatva.


Munkára behívások is erősen pofára mentek. Volt egy hely, ahova jártam hónapokig, majd vizsgaidőszakban kiesett néhány hét. Utána már nem tett be műszakba a szövetkezet, és még a csaj mondta fennhangon, hogy "vannak fix emberek, és nekik olyan kell aki folyamatosan tud menni". A poén az, hogy pár emberen és rajtam kívül kb napi szinten cserélődtek az emberek a munkahelyen.

2016. szept. 15. 07:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 MZ.per.X ***** válasza:

Viszont a telefonálással kapcsolatban teljesen jogos amit írt szerintem.


Egyrészt azzal indítasz hogy 2x nem veszed fel a telefont, utána még rontod a helyzetet azzal hogy "bocs, elfelejtettem". És ezek után még átpasszolod neki a labdát, hogy ő rohangáljon utánad.


Fordítva nézve, te olyan embert keresnél aki rugalmas és elérhető, vagy olyat akivel nem lehet kalkulálni?

2016. szept. 15. 07:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Igen, ebben igazad, nyilván azt választanám, aki elérhető. Igazából azért kértem, hogy hívjon ő, mert 70-es és az nekem kicsit drága (eddig szinte minden iskolaszövetkezetnél felajánlották ha én hívtam őket, hogy visszahívnak), eddig legalább négyszer visszahívtam, de sose mondott semmi értelmeset, sőt szinte arra se emlékezett mit akart és ki vagyok, ezért is gondoltam, hogy jobb, ha ő hív, mert akkor célirányosan teszi és nem értetlenkedik 3 percig, hogy ki vagyok.
2016. szept. 15. 10:00
 4/6 anonim ***** válasza:

Az a gond, hogy fejükbe száll az, hogy tudják, hogy bármit megtehetnek, mert pénzügyi problémákkal rendelkező diákok mindig vannak.

Anno nekem is volt pár érdekes sztorim, amíg munkát kerestem szövetkezetnél.

A kedvencem az alábbi volt: hív a nő csütörtök este, hogy lenne munka, titkárságon jövő héttől, sürgős. Mondom, oké. Akkor kezdte el magyarázni, hogy de hát mégse biztos, mert még el kell intézni ezt-azt. Hát mondom, oké. Aztán megint azonnali kezdés, aztán megint nem biztos. Na jó, ekkor írtam neki e-mailt, hogy így, hogy nem biztos, így mégse vállalom el, főleg hogy más álláslehetőséget is láttam és be is hívtak. Na hát kaptam egy olyan kedves e-mailt a nőcitől... hogy megbízhatatlan vagyok, meg hát megmondta, hogy biztos (kiv. amikor nem, ugye), meg hogy szól mindenkinek a cégnél, hogy engem ne alkalmazzanak. Hát kösz. Amúgy ez Universitas volt.

- már nem is emlékszem a cég nevére, ugye ott regisztráltam, aztán le is írtam meg kérdezték is, hogy milyen típusú munkát keresek, milyet nem. Megmondtam, hogy egészségügyi okok miatt bizonyos típusú fizikai munkákat nem végezhetek és mivel nappali tagozaton vagyok és nincs kocsim, az éjjeli munkavégzés is ki van csukva. erre dafke ilyenekkel keresgéltek, hogy fizikai munkára éjjeli... és telefonon még meg is mondtam, hogy ott van az adatlapomon ez... és akkor mi erre a válasz... "de nagyon kellene vki"... hát kösz, megint.

- volt olyan is egy helyen, ahol dolgoztam, ahol adminisztrációs ügyek miatt be kellett lépnem a rendszerbe, de nem engedte beírni az e-mailcímemet, mert meghaladt egy karakterlimitet (OMG... jelszónál meg megértem, de egy e-mailnél????)... és folyton be kellett emiatt mászkálnom, pedig neten el lehetett volna intézni. És folyton így ment a szitu, hogy "De miért nem interneten végzi?" "Mert nem engedte beírni az e-mail címemet a rendszer" "Az lehetetlen" "De igen, ez történt, mert túl hosszú volt" "Upsz, bocsi" "És lehet ezért vmit tenni?" "Meglátjuk".

- volt olyan is, ahol ilyen egyalkalmas pszichológiai vizsgálatot hirdettek diákmunkaként. Felvettem a kapcsolatot az adott intézettel, e-mailben egyeztettünk az időpontról (este 7re mentem, mert előtte más dolgom volt)... hát nincs benn senki. Találkozom egy ürgével, mondja, biztos én néztem félre, mert az adott kolléga nincs benn... megnéztem az e-mailemet, nekem volt igazam. Csávó makog, hogy nem az ő hatásköre, de majd szól a kollégának. Meg hogy kifizetnek nekem belőle egy részt, amiért potyára mentem. Azóta se történt meg, suliszövetkezetnél meg: upszika, ez nem a mi hibánk, hanem a munkáltatóé, ők nem fizetnek elvégzetlen stb-stb-stb. munka után, anyád.

2016. szept. 15. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Régebbről nekem is van pár rossz élményem, de leginkább a pénzügyekkel kapcsolatosak maradtak meg:

Az Universitassal nekem is volt jó sok gondom, egyszer 3000 forinttal kevesebb fizetést kaptam, gondolom azt hitték nem tűnik majd fel (Abban a hónapban nettó 100 000 körül kerestem, gondolták 3000 ide vagy oda...). Mikor szóltam nekik először le akarták tagadni, hogy biztos én számoltam el, majd levezettem nekik napi szintre bontva a bérezést, mondták, hogy utánanéznek. Azzal akartak magyarázkodni, hogy egy napot nem írtam be a jelenlétire, ami lehetetlen, mert egy nap nem nettó 3000 forintot kerestem, hanem nettó 7000 felett, de végül visszafizették.

A beosztásokat mintha direkt máshogy csinálták volna ahogy én akartam, egy idő után elegem lett és felmondtam, de másnap mentem volna dolgozni. Előtte direkt elolvastam a szerződést, benne volt, hogy hány órával a munkakezdés előtt lehet lemondani a munkát, a felmondás során ehhez tartottam magam. Ők a következő havi fizetésemből levontak 3000 forintot ismét, mert szerintük ha nem csak alkalmi munkát mondok vissza, hanem olyat ahol fél-1 évig rendszeresen dolgoztam, akkor arra nem vonatkozik. Ez a szerződésben nem állt, így meg kellett fenyegetnem őket, hogyha nem adják vissza a 3000 forintot, akkor feljelentem őket. Másnapra ott volt a pénz a számlámon, szóval nekem volt igazam.


Plusz azt vettem észre, hogy nem tartanak a diákoktól, azt hiszik bármit beadhatnak nekik. A Pensum helyi irodáját azt hiszem miattam zárták be. Elkezdtem náluk dolgozni és azt vettem észre, hogy a havi fizetéseimből kb 300 forint mindig hiányzik. Kérdőre vontam őket, mire ők egy semmitmondó választ adtak, kértem, hogy küldjék el a bérlapomat, hogy lássam mit miért vontak le, hisz a szerződés szerint csak szja-t kell fizetnem. Küldtek egy beszkennelt papírt, amin rajta állt a nevem, adataim, a bruttó bér és a nettó bér, hogy a bruttóból mi alapján lett nettó azt nem közölték. Így kénytelen voltam feljelenteni őket, az eljárás végén visszakaptam kb. 3000 forintot és pár hónap múlva bezárt a helyi irodájuk.

Egy diák ismerősöm szerint hülye vagyok, mert havi 300 forint nem a világ vége, örüljek, hogy van munkám,szerintem a sok-sok diáktól levonni havi 300 forintot az, mert így havi 100 ezres nagyságú plusz keletkezhet náluk.

2016. szept. 15. 11:22
 6/6 anonim ***** válasza:

Sajnos sok ilyen ember van. Megosztok egy esetet, ami velem történt. Fejvadász cégen keresztül jelentkeztem egy állásra. Felhívott a fejvadász hölgy, hogy előzetesen szűrést hajtson végre, oké megtörtént....

Majd azzal búcsúzott, hogy a cég keresni fog engem....

Egyszer csak csörög a telefon, a fejvadász cégtől keres a nő, hogy miért nem mentem el állásinterjúra, mert 9-re vártak engem....

Mondom engem erről senki se értesített, hogy nekem állásinterjúm lenne....

Erre a kisasszony sértődve ennyit mondott, jó megpróbálja kinyomozni mi történt, szerencsére sikerült neki

Az történt, hogy ő és a cég HR-ese nem kommunikált megfelelően, és mindketten azt hitte, hogy a másik fél beszélte le velem az interjút...

Aztán később megkerestek, hogy mikor tudnk bemenni a céghez interjúra

Én sajnos belementem, de mivel ott kiderült, hogy nem is arra a pozícióra keresnek embert....

2016. szept. 16. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!