Gyakornokként nem kapok semmi feladatot a munkahelyemen. Érezzem magam rosszul, vagy örüljek hogy "ücsörgésért" fizetnek?
Van egy mérnök alapdiplomám, jelenleg mesterképzésen tanulok, és 6 hónapra munkát vállaltam egy multinál a fővárosban. Itt vagyok pár hete, de eddig konkrétan semmit nem csináltam. Kaptam olvasnivalókat, de azokat már elolvastam. Van egy mentorom, de ő nem keres, nem mutat semmit. Kezdem magam rosszul érezni így. Nem igazán barátkozom az itt dolgozókkal sem, nincs közös témánk. Azt hittem diplomát végzett emberek normálisak, viszont ők is csak a "pina-autó-foci" szentháromságról tudnak beszélni.
Pedig tök motiváltan jöttem ide, hogy na majd milyen sok mindent tanulok meg látok, és kiegészítem majd az elméleti tudásomat hogy aztán könnyen el tudjak majd helyezkedni ha befejeztem az egyetemet. Mással is volt már ilyen?
Melyik ez a multi?
Milyen mérnök vagy? Melyik egyetem?
Néha tényleg pangás van, nálunk is vannak gyakornokok, 2-3 egyszerre, aztán igazából nagy feladatot nem lehet rájuk bízni, kicsi meg nem mindig van, így néha unatkoznak is.
Persze tény, hogy neked is keresni kéne az embereket, kérdezni hogy mit csinálj, miben segíthetsz. Mert én pl saját melómban meg tudom csinálni, hogy leülök, elvagyok, és a kutya nem kérdezi meg napokig mit csinálok, csak h én kérdezem hogy van e konkrét tennivaló.
azért egy multit ne keverjünk egy magyar kis céggel... :D
kérdező, legyél talpra esett, és kérdezz körbe, kinek tudsz segíteni, biztos lesz olyan, aki el van csúszva a munkákkal
de ahogy mások is írták, nyár van, mindenki szabadságon van, nálunk is alig van most munka, halálra unjuk magunkat
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!