Zzerg kérdése:
Volt már köztetek aki felmondta a közmunkát a szerződés lejárta előtt? Milyen jogi következményei vannak?
Figyelt kérdés
2016. máj. 11. 14:50
11/12 anonim válasza:
Hova küldi a jellemzést? Ez valami újdonság lehet, hogy jellemzést írnak, nekem pl. egyik szerződésemben sem volt ilyesmi, pedig volt egy pár, de tudtommal sem írtak ilyesmit. Mondjuk a legutóbbi helyen, ahol 2 hónapot töltöttem a főnököt sem ismertem, soha egy szót se váltottunk, a helyettesével is csak párszor köszöntünk, aki meg a titkárságvezető volt, annak ugyanakkor járt le a szerződése, mint nekünk, mert szintén nem rendes dolgozó volt, a cég 3 fő rendes dolgozóból állt, mellé voltunk vagy 35-en közmunkások, állandó cserélődéssel, nem tudom egy ilyen helyen ugyan ki és mit írna jellemzésként bárkiről is. Egyre durvább ez a közmunkás munkavállalás.
12/12 A kérdező kommentje:
igen, nagyon úgy néz ki, hogy egyre durvább a közmunka vállalás is. biztos vagyok benne, hogy a munkaügyi központba küldi a jellemzést, például a rendőrségen nem is mondták, hogy írnak ilyet a közmunkásokról, de ezek szerint ez működik, ha az igazgató azt mondta, hogy megkérdezték, biztos engem akar-e felvenni, mert összeférhetetlen vagyok, nem bírok együttműködni másokkal, ezeket kaptam az arcomba. attól félek, alám fognak vágni ha másik helyet találok. közben meg az állandó stressz és szorongás tönkre tesz még jobban, már a családi és baráti kapcsolataimra is kezd rámenni.
2016. máj. 15. 13:18
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!