Volt már nektek olyan hogy állásinterjúkor körbenéztetek és inkább nemet mondtatok?
Nos nézd, ha van 2 gyereked, és albérletben laktok, segélyből éltek plusz a szüleid támogatásából, vagy éppen friss szakmával próbálsz elhelyezkedni egy kisvárosban, miközben a szüleid tartanak el, akkor rosszul döntöttél.
Ha viszont nyugodtan megteheted, hogy válogass, akkor ne menj olyan munkahelyre, ahol abszolút nem éreznéd jól magad. Bár azért első látásra nem kéne elkönyvelned 10-15 emberről, hogy nem tetszenek. Meg azért sok munkahelyen ne játszd ezt el, mert nem lesz jó híred, és akkor sehová sem vesznek majd fel.
Egyszer jártam úgy, hogy állásinterjúról felálltam és azt mondtam, hogy én nem akarok a cégnél dolgozni akkor sem, ha megfelelnék, amiatt, amennyire pofátlanul az interjún bántak velem.
Aztán volt egy olyan, ahova úgy hívtak be, hogy más volt a hirdetésben, mást mondtak a telefonban, mint ami a valóság volt. Nem az interjúztató keresett meg, de megértette, hogy nem ilyen munkát keresek és valóban megtévesztő volt, amilyen alapon behívtak.
Hú ne haragudj amit az előbb írtál az érdekes!
Tehát bementél interjúra, ha jól értettem valamivel "felhúztak" és ott legszívesebben felálltál volna, hogy köszönöm viszlát?
Nekem is volt már hasonló egy Szigetszentmiklósi cégnél.
Rájöttem bizonyos dolgokban nem is vagyok egyedül...
Én is úgy gondolom, hogyha nem tetszett a hely, és nem vagy mindenképp rászorulva arra, hogy bármilyen munkát elvállalj, akkor jól tetted. Ha már az első benyomásra sem tetszett a hely, akkor hidd el, később sem fog, hisz lehet, hogy nem szabad az első 10-15 emberből ítélkezni, akiket láttál, de általában egy helyen ugyanolyan típusú emberek dolgoznak, így nagy valószínűséggel a többi sem túl más.
Én már jártam hasonlóan, a hely nem tetszett, az emberek sem voltak szimpatikusak, mégis elvállaltam, mert nagyon kellett a munka, persze később kiderült, hogy a munkaköri feladatok sem azok, mint amiket meghirdettek, azóta is bánom, hogy elvállaltam.
Ha jól értem pesti vagy, ott meg azért jóval több a munka, mint vidéken, úgyhogy van lehetőséged válogatni, ha nem is rögtön, de hamarosan lesz jobb lehetőség.
Szerintem jól, főleg ha ideiglenesen gondolkodtál egyébként is.
Rossz környezet neked s nem éreznéd jól magad. Tökéletesen döntöttél.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!