Mi a fontosabb? A büszkeség az önbecsülés vagy az hogy legyen miből a közértben kaját venni meg villanyszámlát fizetni?

Ennél többet mit tehetek?

A nullás önéletrajznál még az is több, ha te kezdesz beszélni...

Mondhatod, hogy trollok vagyunk, de sajnos nekem, és szerintem a másik hozzászólónak is ez a véresen komoly véleménye.

Hidd el nem azért járunk ide, hogy beléd kössünk.

A fő probléma nem is veled van, hanem azzal, hogy a hozzáállásod nem csak a te hozzáállásod, hanem pontos lenyomata a mai magyar 20-35 év közötti korosztály nagy százalékának.

Azt hiszitek, nektek az élettől alanyi jogon JÁR minden.

Vége a középsulinak, nem tudom mit akarok az élettől, elmegyek bohóckodok kicsiit a fősulin, de még mindig em tudom mit akarok, dolgozni nincs kedvem, gyorsan még egy főiskola, addig sem kell felelősséget vállalni semmiért. A főiskolákat a hülye is el tudja végezni, kicsit ráseggelek a nyelvre, hogy átcsússzak a nyelvvizsgán. A gyakorlati helyekről is apámtól/szomszéd Sanyi bácsitól / akárkitől vittem igazolást, mégsem cseszhettem el fiatalságom legszebb nyarait munkára.

Huh, már ennyi idős vagyok és nem találok egy normális állást, hiszen 0 releváns tapasztalattal rendelkezem. Na jó, így nem fognak felvenni sehova. (Bezzeg a stréber Jancsinak már jó állása van 2 éve, csakis az apja intézhette neki.)

Itt állok közel a 30-hoz, vagy már el is múltam, kajára sem nagyon telik, még a diákhitelt is törleszteni kell.

Valami nagyon nem stimmel. De vajon mi lehet az? Áhhh, meg is van, egy élhetetlen országba születtem, ahol nem lehet semmire vinni, gaz erők lesnek rám mindenhol, hiszen itt protekció nélkül nem lehet boldogulni. Egy a lényeg, én nem hibáztam, hiszen főiskolára jártam, kettőre is. Nem baj, van megoldás: elmegyek Németországba mosogatni, ahhoz még nyelvtudás sem kell. Keresek majd 1000 Eurot, amiből még lakbérre is futja. Kifizethetem a diákhitelem,megvehetem a hőn áhított márkás ruhákat, és elmehetek nyaralni, mert ezek nekem mind járnak. Ráadásul vehetek a családnak normális karácsonyi ajándékot, amire még sosem tellet. Igen, sajnos karácsonyon kívül nem sokszor fognak látni, nem fog jutni arra is, hogy hazajárjak, mert a hozzáállásommal ott is csak mosogató leszek, de legalább jól öltözött mosogató.

Részemről befejeztem, sajnos nekem csak egy egyszerű kis mérnöki diplomám van, így nem értem, amit mondasz. :)

Mindenesetre örülök, hogy így gondolkodsz, ahogy, mert így elég kevés az esélye, hogy valaha is találkozzunk.

Hogy a kérdésedre is válaszoljak még így végén, az a fontos, hogy legyen miből kaját venned, büszkeségről ne is beszélj, nincs mire büszkének lenned. És nem az a baj, hogy egy gyárban robotolsz minimálbérért, mert többre nem is vagy alkalmas a leírtak alapján. Én csak a pénzt sajnálom, amit az állam és a szüleid beléd fektettek, igazán nagy kár volt érte.

Egy ideig háttérbe szoríthatja az ember az önbecsülést, de rendkívül személyiségromboló hosszú ideig ezt csinálni. (tapasztalat :( )

1. Mely részén laksz az országnak? Lehet, hogy itt a probléma gyökere. Költözés szóba jöhet?

2. Mikor diplomáztál?

3. Férfi vagy nő vagy? Korod?

A te kilátástalan helyzeteden már csak egy valami ronthat, mégpedig az, ha gyereked születik (már ha nő vagy) Én 3 évig nem kellett senkinek a szülés után, állásinterjúra is csak akkor kezdtek el behívni, miután kitöröltem minden nyomát a CV-ből, és még az interjún is letagadtam. Szomorú.

De most végre valahára találtam munkát, természetesen ismerős által.

Ennyit tudnék még tanácsolni, (ha eddig nem tetted meg) szórd szét az ismerősök között, hogy te SOS állást keresel.

Nekünk amúgy utolsó pillanatban lett már ez az állás. Már annyira reménytelennek tűnt, hogy a belvárosi lakásunkat városszéli tanyára cseréltük, "önellátók" leszünk jelszóval.

Az élet kiszámíthatatlan utakra sodor....