Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Mit tudok tenni szexuális...

Mit tudok tenni szexuális zaklatás ellen, ha ez egyáltalán annak számított?

Figyelt kérdés

Szóval kaptam egy munkát, egy bizonyos gyárban, a falra kell fölfestenem valamit, és mivel eleve festőként dolgozom, elvállaltam, a plusz pénz mindig jól jön.

Na, nem is ez a lényeg, hanem hogy tegnap volt az első napom, és kaptam egy emberkét, aki körbevezet, meg megmutatja, hogy mi merre hány óra. Az elején nagyon kedvesnek és segítőkésznek tűnt. És, ha valamire szükségem van, neki nyugodtan szólhatok. Megköszöntem, és neki is láttam a feladatomnak, viszont miközben körbevezetett többször is átfogta, simogatta a vállam, meg a derekam. Kicsit zavart, de nem mertem szólni, gondoltam ha végeztünk, úgy is magamra hagy, És már este felé volt, pakoltam össze, és bejött a műhelybe. és közben becsukta az ajtót. És közelebb lépett, kérdezte, hogy hogy tetszett az első nap, minden rendben volt-e, és már nagyon közel jött, kérdezte, hogy van-e barátom, és hogy ne vigyen haza, aztán mögém lépett, és éreztem, hogy valami dudorodott a nadrágjában. Nagyon megijedtem, elhúzódtam tőle. és gyorsan mondtam, hogy rohannom kell mert megy a buszom, és szinte kifutottam a műhelyből.

És az a helyzet, hogy hétfőn is kell mennem, de nagyon félek, hogy megint ez lesz, vagy hogy ne adj isten majd erőszakosabb lesz. És az a baj, hogy mindig csak munka után tudok menni, tehát olyan este felé végzek, mikor már alig vannak a gyárban. És még úgy számoltam, hogy olyan 4-5 alkalommal kell majd mennem. Azt sem tudom, kinek szólhatnék, de szólni se nagyon merek, hisz ő már évek óta ott dolgozik, ráadásul valami kisfőnök féle, egyszerűen olyan helyzetben vagyok, hogy nem tudom mit tegyek.

Én 20 éves vagyok, ő meg olyan 35 körül.

Nagyon szépen kérem, ha válaszoltok itt tegyétek és ne privátot küldjetek, köszönöm!!



2015. szept. 20. 16:12
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
70%

Kommunikálni ma már luxus?

Ha nem tetszik a közeledése, akkor szóvá teszed. Néma gyereknek az anyja se érti a szavát.

2015. szept. 20. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem nyugodtan értesítsd erről azt, akitől a munkát kaptad.
2015. szept. 20. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:

Igen, annak számít. Viszont mivel nincs tanú, nem hiszem, hogy sokat tudnál tenni.

Sajnos az ilyen férfiak hajlamosak azt gondolni, hogy a női "nem" az valójában "talán"-t jelent. Ha lesz legközelebb, határozottan szólítsd fel, hogy lépjen tőled távolabb. Ha tovább nyomul, tedd le a cuccod, menj el, és ígérd meg neki, hogy felhívod a főnökét. Aztán pedig tedd is meg. Ettől persze a munkádat még el fogod veszíteni, de az önbecsülésedet nem.

2015. szept. 20. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
Mondd meg neki őszintén hogy nem szeretnéd ha ennyire nyilvánvalóan közeledne. Na meg úgy egyáltalán sehogy.
2015. szept. 20. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
Vegyél azért egy paprikasprayt.
2015. szept. 20. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 Sunshinedoll ***** válasza:

Értesítsd a főnököt, vagy azt, aki felvett.

A nyílt szembeszállás veszélyes lehet, főleg, ha csak ketten vagytok a helyiségben.

2015. szept. 20. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:
De én ettől félek, hogy a főnök nem csinálna semmit vele, mert tényleg se bizonyitékom, se semmim, az ő szava az enyémmel szemben. Most csak jobban hisz a barátjának, aki x éve ott dolgozik, mint a lánynak, akit nem is ismer.
2015. szept. 20. 19:54
 8/12 anonim ***** válasza:
Nincs a telefonodra diktafon?? Ma kipróbálod, legközelebb indítod, amikor nemsoká várható a nyomoronc. A főnöknek megmutatod a necces részt, és hirtelen leállítod, még mondod is, hogy nem akarod kellemetlenebb helyzetbe hozni a csávót, de örülnél, ha nem látnád többé, meg mindenki örülne úgy igazából, mert akkor a teljes felvétel a bíróságon fog forogni.
2015. szept. 20. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
na, mi történt a végén?
2015. szept. 24. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:
Na, hát mentem is hétfőn, és ugyan úgy, jött és üdvözölt, de nem volt olyan nyomulós, mint múltkor. Sőt, egészen rendes volt, vagyis hát voltak ilyen kétértelmű poénjai, meg mikor előre engedett az ajtónál, akkor is megsímogatta a vállam, de azért mégsem volt olyan tolakodó, mint múltkor. Lehet akkor épp nagyon kanos volt, vagy én nem tudom.. :D Vagy csak észrevette, hogy az nekem nem jött be. Na mindegy, még kávéra is meghívott, mikor megérkeztem, előszőr nem akartam elfogadni, mert féltem a múltkoriból kiindulva, de aztán mondom egészen normálisan viselkedett.
2015. szept. 24. 20:51
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!