Mit lehet tenni zaklató /fenyegető ismerős ellen?
Kicsit több mint két hete állást szerzett nekem egy másik településen. Mivel a párom nem bírta volna a távolságot, szakított velem, én pedig az ismerősömhöz mentem egy munkásszállóra, napi 2000 forintért. A munkát elvégeztem, nem vettek fel, megpróbáltam egy másik helyet, oda sem. Rengeteg adósságom volt, a szállót se tudtuk fizetni mert az ismerősöm nem dolgozik, utcára kerülhettünk volna étlen-szomjan. Ezért én megkerestem egy ismerősömet, aki százezres összeget fizetett nekem egy egyórás szexért. De adósságom nincs, 40 ezer forintot pedig az ismerősömnek is adtam. Most ott tartunk, hogy visszajöttem páromhoz, építgetjük az életünket, 2 napja van egy tök jó állásom, boldogok vagyunk, DE! Az ismerősöm utcára került, és azt állítja, tartozom neki, mert, idézem, "az ő közbenjárásának köszönhetően jöttünk újra össze a párommal". Pénzt, ételt nem fogad el. Befogadni nem tudom, lenne hely, de nem rajtam múlik, nem enyém az ingatlan, csak itt lakom a párommal. Ismerős fenyeget, hogy tönkreteszi az életemet, puszta élvezetből, és tudja, hol lakunk, járt itt. Nem tudom hogy állítsam le. Túl sok embert ismer, akárkit rám küldhet, hogy ne legyen egy nyugodt napom se. Mit tegyek? Erre az egész idegeskedésre rá fog menni az életem, amit helyrehozni próbálok, romjaiból.
21 éves lány
Ez az ismerős tud arról, hogy mással pénzért szexeltél?
Ha nem és nem tartozol neki, akkor miért tartasz tőle, miért nem bízod rá párodra, hogy elvegye a kedvét a fenyegetőzéstől.
# 6
MI??? Pénzt adjon egy senkiházinak, hogy eltűnjön? Talán szopja is le, mert ilyen kitartó volt, nem?:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!