Szerintetek nem halál pitiáner egy olyan munkatárs aki céges bulin két pofára tömi a kaját magába, de úgy mintha éhhalál szélén állna? Mintha egy pénztelen valaki lenne akinek még kajára sincs pénze?

Nem pitiánerség, de tényleg szánalmas és igénytelen viselkedés. Természetesen lehet élni a lehetőséggel, hogy ott az ingyen kaja, de ildomos úgy fogyasztani, hogy a kapzsiság ne szúrjon szemet.

Én megértem a kérdezőt, mert eléggé érintet vagyok a problémában. Édesanyám, akit egyébként imádok, szintén nem tudja moderálni magát vendégségben, ha ételről van szó, és ez engem nagyon irritál. Ha lejönnek, amint megérkeznek, tálalni kell. Szó sem lehet arról, hogy pár szót váltsunk, vagy megigyunk együtt egy apperitif-et, ha nem teszem az asztalra azonnal a kaját mire lerúgja a cipőjét, még szóvá is teszi. Két fogás közti pár perc szünet halálos bűn, még el sem vittem az előző tányérokat, még el sem értem a konyháig, már felhívja a figyelmem, hogy jöhet ám a következő. És mindezt úgy kebelezi be, mintha nem evett volna egy hete. Itt említem meg, hogy finoman fogalmazva túlsúlyos, amit egyébként ráfog évek óta minden rajta kívül álló okokra, csak arra nem, hogy "hodzsa". Fogadni mernék, hogy a Te kollégáid zöme sem a nádszál kisasszonyokból való, akik ezt teszik.

A másik amitől hányingerem van, mikor elmegyünk egy hotelbe, aminek az árába benne van a reggeli, és egyesek csak azért képesek puffra zabálni magukat, mert bármennyit ehetnek, mivel benne van az árban, plusz még szendvicset is készítenek maguknak, amit zsebre vágnak.

Utána meg jön a lihegés, meg a fújtatás, mert túltömte a gyomrát, el van cseszve a délelőtt, mert mozdulni sem bír, plusz a zsebre vágott zsömle úgyis a kutyáé lesz, mert úgysem bírja megenni míg friss, de muszáj volt eltenni ,mert ingyen van.

És ha már a kutyánál tartok: A kutyáim esnek neki ilyen szinten az ételnek, de tőlük elnézem, mert menhelyről hoztuk és biztos kialakult bennük az ételféltés. De az embert nem értem, hogy ilyenkor mit félt?

Pont olyan gázosak, mint te, aki ilyen hangnemben beszélsz, írsz. Te elképzeled, ahogy szánalmasan vergődve, izzadva tobzódnak a kedves kollégáid az ingyensütikben. Na, ugyanígy látlak téged, csak te nem az ételbe, hanem a rosszindulatban, a gyűlöletben és a keserűségben tobzódsz. Két pofára habzsolod a bosszúságot és az indokolatlan haragot. Úgy nyeldesed a nagyképűséget, a gőgöt és a megvetést, hogy majd megfulladsz tőlük. Szinte látszik, hogy kidagadnak az erek a homlokodon.

Szánalmas, amit ideköptél kérdés gyanánt.