Első munkahely mindenkinek rossz élmény volt?

Egyetértek, ne add fel, keress olyan munkát, ahol jó a környezet!

Illetve a fizetésed tanulásra költsd mindaddig, amíg nem muszáj másra (pl. gyerek).

Az életed jelentős részét (15-30%-át) a munkahelyeiden fogod leélni, tehát egyáltalán nem mindegy, hogy milyen a környezet!

Nekem vegyes érzéseim vannak, mivel az igazgatóm egy hangulatember volt és mániákusan bizalmatlan... Középiskolában tanítottam... napi háromszor jött be óráimra, vagy ő vagy az igazgatóhelyetteseket küldte. Ha jó kedve volt, akkor mindenkinek dicsért, ha rossz kedve volt, akkor üvöltött. Heti rendszerességgel mindenféle indokkal behívatott az irodájába. Olyanokat csinált, hogy pl. tanári értekezleten bejelentette, hogy egy hónapon keresztül kik azok a tanárok, akiket megfigyel...stb. Egyszer márciusban azért üvöltötte le a fejem, hogy miért abban a teremben tanítok, ahová ki van írva az óra, mikor az a terem tanításra alkalmatlan. Heti négyszer benézett abba a terembe, hogy ott vagyok, de csak márciusban gondolt rá, hogy miért vagyok ott???? Utána más emeleten jelölt ki termet, persze egy diák se talált oda és megint volt ok arra, hogy hibát találjon nálam. És ezek a dologok napi szinten ott voltak a levegőben...

Kezdetben nagyon stresszelt a dolog, idegbeteg voltam, mikor munkába mentem, de pár év után eljutottam arra szintre, hogy lepörgött rólam minden, csak mosolyogtam, mikor üvöltött és nem sírva jöttem ki az irodájából, mint egypár kollégám. Ez persze nem tetszett neki és mikor pedagógus napot ünnepeltük, bejelentette, ki azok a kollégák, akiktől megválik.

Évente cserélődött a tanári kar 10-20 %-a.

A diákokkal nagyon jó volt a viszonyom, a mai napig tartom velük a kapcsolatot. Igazából csak miattuk jártam szívesen dolgozni, mert nagyon aktívan részt vettek az óráimon és segítették a munkám.

Az volt igazán nehéz, hogy teljes odafigyeléssel és türelemmel foglalkozzak velük, miközben ilyen feszült légkörben dolgoztam és semmit se érezzenek abból, mi folyik a háttérben...