Miért lelkiznek, félnek ennyire emberek a főnöktől?

Az mindenképpen jó ha nem tojsz be a főnököktől ,kollègàktól.

Én sajnos vagy nem sajnos konfliktuskerülő vagyok

Helo!

A legtöbb ember érzelmi intelligenciája, önismerete, önmeghatározása... nem fejlődik ki/nincs akkora szinten mire munkába megy, hogy helyén tudjon kezelni egy ilyen helyzetet.

Sajnos ez generációs probléma/annak hozadéka.

Szerencsére lehet magadat fdejleszteni és aki törekszik rá, az akár 30-40-50 évesen is kéeps változni. Sajnos azonban az emberek többsége megreked.

Nekem pl. tökéletes munkahelyem van, a főnököm is jó fej, gyakorlatilag baráti a viszonyunk, nagyon régóta együtt dolgozunk (20+ éve).

De mégis a főnököm, ha nagy ritkán valami negatív dolog miatt kell beszéljünk, akkor azért mindig úgy érzem, hogy figyelnem kell, hogy megfeleljek.

És mindezt azért, mert ennél a munkahelynél nekem nem lehet jobb. Közel van, ideálisak a munkakörülmények, szeretem a munkámat, nincs stressz, jó a fizetésem, szeretem a kollégáimat, nem akarnék máshol dolgozni. Nekem fontos, hogy itt dolgozhassak.

Fiatalabb kollégáknál látom a fenti hozzáállást, ha nem tetszik, már lép is tovább. Amikor ilyen kollégával dolgoztam együtt, mindig megjegyezte, hogy én mennyi mindent tudok, milyen gyorsan el tudok intézni dolgokat, fejből tudom kit miért kell hívni, azok ismernek, stb. Hát persze, 20 év alatt azért berágja magát az ember a rendszerbe, lesz valaki, ha amúgy egy senki, még akkor is. Nekem fontos ez a stabilitás, és a lojalitás is kölcsönös. A munkáltatóm tudja, hogy minden körülmények között számíthat rám, és fordítva is.

"már régen nincs az mint régen hogy nincsen munka és nagy a munkanélküliség...."

Pesten és Nyugat-Magyarországon talán nincs ez, de keleten, délen, északon most is kevesebb a munkalehetőség, mint a munka. És vannak, akiknek alapból nehezebb melót találni, szülöképes korú nők, kisgyerekes anyák, 50en felüliek.

Nekik ez nem úgy megy, hogy jaj, kirúgnak, keresek másik melót. Egy fiatal férfinak ezerszer könnyebb.