Mennyi idős korára tudja már azt biztosra eldönteni egy ember, hogy mi legyen a hivatása?

Van aki gyerekként már tudja...van aki időközben ébred rá és van aki soha...

Ha nincs semmi ami vonzana...akkor várni kell ..még nem futottál össze vele...

Ismerek olyat, aki 7 éves kora körül a konkrét irányt már sejtette, felsőben már tudta teljesen, mi szeretne lenni, és az is lett a szakmája.

Én 20 évesen csak azt látom, hogy kb. mik azok a dolgok, amik érdekelnek, de még az egyetemi szakonon belül sem tudom, hogy milyen konkrét irányba mennék tovább.

És vannak biztos olyanok ís, akik össze-vissza váltogatnak, belekóstolnak mindenbe, megunják, új dolgokba fognak bele, de konkrét álmuk, vagy legalább egy útjuk, amit nagyjából ki szeretnének járni, nem alakul ki. Ettől függetlenül szerintem még ők is lehetnek boldogok.

A tanácstalanság szerintem abból is adódik sokszor, hogy általános iskolában és gimnáziumban is kevés dologba kóstolunk bele. Szerintem legalább alapszinten több tudományágat meg kéne ismernünk (jog, közgazdasági ismeretek, akár marketing, média stb.) mert különben honnan tudja a tanuló, hogy érdekli-e őt az adott terület, pláne, ha nem engedhet meg magának valami pályaválasztási tanácsadást? Nekünk gimi alatt voltak ilyen pályaorientációs napok, meg mentünk egyetemi nyíltnapokra, de szerintem ez kevés. Úgyhogy én személy szerint végül egy olyan szakot választottam, ami szorosan kötődik egy olyan tantágyhoz, amiben jó voltam.

A tanárok pröbáltak minket terelgetni, és hagyták, hogy mindenki ki tudjon az általa kedvelt tárgyakból bontakozni, de konkrét tanácsokat nem adtak, személyes beszélgetés vagy ilyesmi velük nem volt továbbtanulás ügyben. A szülők nagyon sokat számítanak, ahol a szülőknek az az életfelfogása, hogy 18 évesen el kell menni egy gyárba, és ott dolgozni nyugdíjig, vagy hasonló, ott gondolom a gyereknek mégkisebb esélye lesz szárnyakat bontogatni. Nekem hála istennek támogató család jutott.

A kérdés, hogy egyáltalán zavarja-e amúgy az illetőt, hogy pl. 30 évesen még nem biztos benne, mi az ő útja. Szerintem egyáltalán nincs gond azzal, ha valakinek döcögősen alakul a karrierje, és akár nem egy konkrét ranglétrát végigjárva fog nyugdíjba menni. Szerintem azt kell csinálnunk mindig, ha tehetjük, amihez éppen vonzódunk (persze éljünk meg belőle), de az inkább csak egy plusz, ha valakinek egy egész életre szól a szenvedélye valami iránt.

Mindenesetre aki teljesen úgy érzi, hogy semmi ötlete, mihez is kéne kezdenie, vagy tudja magáról, hogy semmi kitartás nincs benne hosszabb ideig, azoknak egész biztosan rengeteg lehetősége van az önismerete fejlesztésére.

A legtöbb embernek élete során munkája lesz nem hivatása. A kettő közt a különbség hogy az egyiket valamilyen formában akkor is folytatnád ha életed végéig elegendő pénzt nyernél a lottón. Például egy sikeres, gazdag filmrendezőnek a munkája a hivatása. Egy árufeltöltőnek nem. Két szélsőséges példa, de a lényeget meg lehet fogni.

Az emberek 99%-a tanul valamit amit el tud viselni. De teljesen boldog sose lesz vele. Valaki belenyugszik, valaki megpróbál karriert váltani, hátha a szomszéd füve zöldebb.