Ugye jól látom, hogy a kollégák teljesen kizártak maguk közül?

A munkahelyemen olyan gépen dolgozok, mely több állomásból áll, így gyakorlatilag egymás keze alá dolgozunk. Elvileg csapatmunkára van szükség. Velem együtt nyolcan dolgoznak a gépnél. Hat nő és két férfi. Eredetileg csak a hat nő dolgozott a gépen, de kellett nekik az erősítés, így mikor kollégámat és engem felvettek ehhez a géphez osztottak be. Engem az első pillanattól fogva nem fogadtak el, míg kollégámat azonnal. Vele jókat beszélgetnek, nevetgélnek, segítik őt, hozzám csak akkor szólnak, ha nagyon muszáj, hiába próbálok kedves és közvetlen lenni, semmi értelme, ha kollégám hibázik valamit éppen megszólják, viszont ha én rontok el valamit, azon rugóznak egész nap. Rohadtul zavar ez a nyilvánvaló kettős mérce. A géphez rendelt csoportvezető egy huszonéves kiscsaj, aki egyszerűen imádja a többször emlegetett kollégámat. Állandóan a nyakán lóg, folyton segít neki ahol tud. Már ott tartunk, hogy a hat nő és kollégám egy asztalnál ülnek a kantinban szünetkor és úgy intézik, hogy nekem ne jusson hely, üljek máshová. A huszonéves csopvez, amúgy nemrég ment férjhez. Csak azért mondom, hogy nem szingli. Ennek ellenére úgy rajong kollegámért, mint egy kölyökkutya. Már próbáltam elkéretni magam a gépről, de a műszakvezető szerint erre a gépre kell ember.