Mennyi volt a legrövidebb idő, amit egy munkahelyen töltöttetek?
3 nap.
Teljesen más volt a valóság, mint amivel beetettek és semmi sem volt igaz. Szörnyű sőt borzalmas volt az egész hely, káros, káoszos, fejetlen, szervezetlen, lélekölő és nagyon inkorrekt.
Az elődöm még aznap lelépett a portás szerint, úgyhogy még én bírtam ott a legtovább.
1 óra, teljesen az ellenkezőjét kellett volna csinálni, amiről szóvolt az állásinterjún és ami levolt írva a munkaszerződésbe.
Pár héttel később hallottam, hogy ez egyfajta beetetés a cégnél.
2 hónap és 29 nap, próbaidő lejárta előtt egy nappal kirúgtak a velem együtt kezdett kolléganővel egyetemben. Azért nem kompletten rossz élmény, mert bár undorítóan ment a kirúgásunk (kiderült, hogy csak a szezonra kellett extra munkás, de mikor idényre hirdették ki, akkor nem jelentkezett rá senki, szóval úgy vettek fel minket, hogy tudták jól, hogy búcsút mondanak nekünk 3 hónapon belül, plusz magát a felmondást balfasz módon intézték, és azelőtt tiltották le a belépőkártyánkat, hogy mi tudtunk volna arról, hogy ki vagyunk rúgva, szóval onnan esett le, hogy nem tudtunk bejutni az épületbe :') ), az említett kolléganővel összebarátkoztunk, úgyhogy végül is kaptam egy szar, traumatikus eseményt, de nyertem egy barátot.
Legrövidebb egy helyen töltött idő, amit valaha láttam, az egy gyorsétteremben volt egy srác, akinek még a nevét sem sikerült megjegyezni, annyira nem volt ott sokáig, négy órét volt, és nem is nagyon beszélgetett. Diákmunka volt, új kolléga érkezett, berakták mellém, hogy tanítsam be. Mikor bejött a délutáni gázosabb időszak, akkor mondtam neki, hogy most menjen el inkább hosszabb szünetre, csináljon magának bármit a konyhán, és fél óra múlva találkozunk. Nem csinált magának ételt a konyhán, de úgy voltam vele, hogy biztos hozott valamit otthonról, lehet, nem tudta, hogy ingyen ehet, vagy nem szereti, vagy allergiás. Eltelt 40 perc, hát mondom én biztos nem fogom az első napján basztatni, hogy fél óra az ebédidő, eltelt 50, és akkor elkezdtem aggódni, hogy talán valami történt vele, egy nagy parkolóra nyílt a gazdasági bejárat, mindenféle gyanús alakok bonyolítottak le ott gyanús találkozókat, felmerült bennem, hogy esetleg kiment egy cigire, és valami baja esett, vagy rosszul lett, szóval mikor én mentem szünetre, akkor elkezdtem keresni az épületen kívül a parkolóban, mert az épületen belül nem volt. Mikor visszaértem, mondta az egyik munkatársam, hogy nézzek már be a szekrényébe, ott volt az összes munkaruhája szépen összehajtogatva, meg egy cetli rajta, amiben leírta, hogy bocsci, de ő ezt rohadtul nem fogja csinálni :D Este 9-kor hívta a céges telót az édesanyja, hogy most ért haza a fia, addig a városban lófrált, csak szólni akart, hogy ne számítsunk rá többet. Első munkahelye lett volna a srácnak, 16 éves volt, egy olyan helyről sétált haza, ami autó nélkül csak a kukoricáson keresztül közelíthető meg, időnként eszembe jut, hogy mi lehet vele, remélem, jól van.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!