A rendszergazda úgy beszélt velem ma reggel, mint a kutyájával, mit tegyek?
Új munkahely, 2 hónapja vagyok itt, ez volt az első konfliktus. Kértem, hogy segítsen valamiben, de nem akart, és kizavart, hogy hagyjam őt a "p*csába".
Még sirtam is, annyira igazságtalan volt, elmondtam a főnöknek, azt mondta, beszél vele, de most nemtudom mi legyen? Felmondani nem akarok, mert amúgy szeretek itt lenni.
Lehet, hogy pont most valami más probléma nagyon idegesíti, és ez jött ki rajta. Szóval, ne vedd magadra.
Az más kérdés, hogy normális ember legalább munkahelyen viselkedik valamennyire, még akkor is, ha nagyon ideges.
Ezért hülyeség lenne felmondani. Te nyilván pályakezdő vagy és nem sok tapasztalatod van a való életről. Nos, ilyen helyzetek bármelyik munkahelyen lehetnek, szóval emiatt semmi, de semmi értelme állást változtatni.
Pasasként régebben velem is így beszéltek, a baj az, hogy ez dilimmé vált, ráadásul dupla annyi kiló is lettem.
Vagyis ha konfliktus van, fokozottan negatívan reagálok. :(
Más meg csak röhögne a helyzeten.
A lelki békéd érdekében, elejétől kezdve kezeld ezt, állj ki magadért.
Tanuld ki a feladatait és túrd ki a helyéről. 😈
Egyébként, aki az indulatait ennyire nem tudja kezelni és kivetíti másokra, ráadásul a munkahelyén, ahol el kellett volna végeznie a feladatát.. Azzal ne foglalkozz, legyél vele közömbös, ha kell segítség, akkor kérjed meg ugyanúgy, ahogyan eddig. Emelkedj felül rajta.
Én ezt nem igazán értem. Nem vagyok egy erőszakos ideges típus, de ha velem így beszélt volna, a minimum az volna, h visszaszólok ,de ha rossz hangulatban talál, lehet, h a belevertem volna a fejét az íróasztalába, azt nyilván mentem volna másik munkahelyre.
De amúgy az ilyen emberek nem félnek? Egyszer majd véletlenül az utcán is így szól vkihez, és úgy megverik, hogy nem kell egy ideig dolgoznia.
7: "de ha rossz hangulatban talál, lehet, h a belevertem volna a fejét az íróasztalába, azt nyilván mentem volna másik munkahelyre"
Meg a rendőrségre, bíróságra is mentél volna, ahová könnyű testi sértés gyanúsítottjaként ill. vádlottjaként beidéztek volna. A másik munkahelyeden meg addig maradnál meg, amíg ki nem derülne, hogy ilyen cselekmény miatt rendőrségi/bírósági eljárás folyik ellened.
Megtetted, amit tehettél, lépj tovább.
Majd kiderül, ha legközelebb menned kell hozzá, de addig meg nincs mit agyalni rajta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!