Valóban ilyen jó érzés felmondani?

Az utolsó munkanap már egy előtte hosszasan intézett folyamat legvége. Addigra már minden gondolattal eljátszott az ember. Persze hogy jó érzés és megnyugvás. Lezarult valami, ami már nem okozott örömöt.

Nem minden a pénz. Mérgező munkahelyen jó érzés felmondani.

Volt egy munkahelyem (gyár), ahová szó szerint fizikai fájdalom volt bemenni, mert folyton baßtattak a főnökök, a mi műszakunk volt a többi műszak csicskája, mindig ránk hagyták a szar legyártandó anyagokat, amikor pedig jeleztük a főnöknek, hogy ez igencsak igazságtalan így, azt mondta, hogy nem "ríni" kell, hanem elvégezni a melót. Akkor jöttem rá, hogy egy ilyen munkahelyen, ahol még a saját közvetlen főnököd is ellened van, dolgozzon az akinek 2 anyja van. Amikor az utolsó munkanapomon kimentem a kapun, szó szerint úgy éreztem magam, mint akit kicseréltek, megszűnt az állandó stressz, az ingerlékenység, visszajöttek rám pár héten belül a leadott kilók is... Úgyhogy igen, ha kiszállsz egy rettenet helyről és már nem vagy odakötve, az fantasztikus érzés.

Volt, ahol szomorú voltam, mert nagyon szerettem a közvetlen csapatot és magát a munkát is. Amit viszont gyűlöltem és egy perc örömöt sem okozott sem a meló, sem a lekezelő kollégák, na onnan tényleg felszabadító volt lelépni.

Én is mindig így mondtam fel, tényleg jó érzés. Előtte rossz, amikor gondolkodsz rajta, főleg, ha olyan hely, ami régen jó volt, csak elbszták.

Életem egyik legszebb napja volt, amikor közöltem vele, hogy délután megkapod a felmondásomat.

Én közölni nem szerettem, mindig feszült voltam előtte, rossz érzés volt közölni. Biztos valami rosszul bevésődött minta eredménye, de mindig árulónak éreztem magam, bármennyire is megérdemelték, hogy otthagyjam őket. De az utolsó munkanap vége, a tudat, hogy többet SEMMIT nem kell ezeknek a seggfejeknek csinálnom, sőt látnom se kell egyiket se... Na az fantasztikus volt mindegyik esetben.

Jó érzés , ha rossz helyen dolgozol….