Ha itt üzennél a munkahelyednek valamit anonim, mi lenne az? Kulturáltan azért. 😀
Üzenném a volt főnökömnek, hogy ne csodálkozzon az eredmények miatt amit a beosztotjai produkálnak. Ha toxikus légkört teremnt mindennap, amiben őt kell isteníteni és ő körülötte kell, hogy forogjon minden, kvázi ha nem képes elfogadni, hogy mindenki bizonyos területeken jobb lesz mint ő, akkor soha nem fogja elérni azt az ereményt az emberei által amit elvárnak az ő főnökei.
A másik pedig, talán ideje lenne felnőni a főnöki beosztáshoz érzelmileg is. Mert az, hogy élvezi azt, hogy "főnökösdit" játszhat, az még nem jelenti azt, hogy főnök is.
#5 hmm, ezt akár én is írhattam volna.
Amúgy én olyat írnék, amiért egyből kitiltanának innen. Szóval inkább kihagyom.
Attól, hogy nem kedveljük egymást, még a munkában összedolgozhatunk. A kérek valamit, akkor ne húzd a szád, ne panaszkodj kérlek más kollegáknak, nem unalomból kérlek meg arra, ami egyébként is a te feladatod.
Igazából ezt valamelyik nap mondtam az egyik felettesemnek, aztán annyit mondott rá, hogy ő nem tárgyal velem.
Fogalmam sincs mit tettem ellene, erre nem adott választ.
Volt főnöknek:
Kívánom, hogy egyszer megszabaduljon a kártékony feleségétől, aki gusztustalan stílusban beugat mindenkinek (főleg neki természetesen) és a háttérből mindig az ő akarata érvényesül. Jó lenne maga a cég, de a szakmai dolgok helyett a kedves feleség főnökösködése vált a legfontosabbá. Ha egyszer ezt belátja, akkor lehet előrelépni érdemben minőségi emberekkel.
De őszintén erre 0% esélyt látok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!