Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Megéri jelentkeznem még ehhez...

Megéri jelentkeznem még ehhez a céghez?

Figyelt kérdés

Adott egy cég, ahova nagyon szeretnék bekerülni. Történt, hogy az egyik pozíciójukra való jelentkezést követően megkerestek, sikeresen vettem az akadályokat -legalábbis a visszajelzéseik alapján és én sem éreztem úgy, hogy rosszul teljesítettem volna-, majd se szó, se beszéd kaptam az előregenerált emailt a szokásos szöveggel, hogy nem folytatják tovább velem a folyamatot. Az élet fintora, hogy utána volt lehetőségem beszélni a toborzóval, aki azt mondta, hogy én voltam a második esélyes a pozícióra, szóval nem azért nem vettek fel, mert nem feleltem meg.

Azóta több pozícióra is jelentkeztem náluk, de vagy semmi reakció vagy nem kellek nekik.

Ebben az esetben ti mit tennétek, próbálkoznátok tovább vagy elengednétek a francba őket?

Rosszul esik, hogy akkor sem vettek fel, amikor megfeleltem volna, de annyira szeretnék bekerülni. Az elején nagyon motivált voltam, az elutasítást követően nagyon összetörtem, azóta pedig ambivalens érzéseim vannak és talán a görcsösség is megjelent bennem. Nem tudom, mi az a pont, ahol jobban járok, ha megrázom magam, annyit mondok, hogy f.ck it és elfelejtem őket.



jún. 28. 23:26
 1/4 A kérdező kommentje:
Az is megfordult a fejemben, hogy lehet tiltólistára tettek, de fogalmam sincs, mi okuk lehetne rá, elvégre ha a második legjobb voltam, akkor nem okoztam csalódást.
jún. 28. 23:34
 2/4 anonim ***** válasza:
100%

Felejtsd el őket és azt is, hogy a toborzó mit mondott. A lényeg mindíg azon van, hogy felvesznek e vagy sem. A legtöbben sosem fogják megmondani, a pontos indokot. Valahol nem is az a dolguk, hogy azzal foglalkozzanak akit nem alkalmaztak. Továbbá elárulom, hogy ha több potenciális jelölt érkezik egy megüresedett állásra, akkor sok esetben szimpátia alapján választanak. És az vagy meg van köztetek vagy nics. Esetenként nem a tudáson múlik, hanem az emberi érzelmeken.


Személy szerint megfordultam olyan helyen is, ahol minden kritériumnak megfeleltem és látszott rajtuk az érdeklődés. Oly annyira, hogy a mai napig várom, hogy felhívjanak a döntésükkel kapcsolatban.


Szóval bölcsen teszed ha tovább lépsz, és nem hitegeted magad annak amir az emberek mondanak. Csak az a lényeg, hogy mit tesznek vagy nem tesznek.

jún. 29. 06:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem ahogy mondtad, fu@k it! Nincs értelme időt pazarolni olyan cégre akiknek nem kellesz.

Mivel foglalkoznak? Biztosan van a piacon más hasonló cég is. Keresd meg a konkurenciájukat és próbálj meg oda bekerülni. Az nagy papir lenne ezeknek! 😁

jún. 29. 08:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem ez egy konfliktuskerülő megfogalmazás volt, hogy te voltál a második legjobb. Nekem olyat mondtak egyszer, hogy az egyik legesélyesebb voltam, de volt egy még jobb pályázó. Igazából csak nem akarnak belemenni, hogy mi volt a gond, mert kellemetlen. Felejtsd el, keress másik állást.
jún. 29. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!