Mi volt életed legrosszabb munkahelye?

Vendéglátás, azon belül konyha.

Napi 16 óra munka, egész nap futkosni, leülni egyszer nem volt időd.

A főnök köcsög, a szakácsok kábszeresek.. utána 1x dolgoztam még vendéglátásban, de akkor pultban voltam+mellette a kaját hordtam ki. Igen, egyszemélyben :D az egy fokkal könnyebb volt

Gyógyfürdő, halpedikűr.

Kb minden második ember alkudozott az áron/eljátszotta hogy nincs nála annyi pénz. A főnök megtiltotta hogy előre kérjem el a pénzt, ezért lehetett jókat vitatkozni amikor a szolgáltatás igénybevétele után nem akartak fizetni. Amikor persze beleuntam és elkezdtem hívni a rendőrséget, ki tudták fizetni a teljes összeget.

Nem értették meg, hogy nem fogom nekik kifizetni/kipótolni saját pénzből.

Na meg zárás előtt bejön 5 perccel fél órás pedikürre :) Maradjak bent munkaidő után ingyen, késsem le a buszomat, vonatomat..hát a jó qrva anyádat. Egy percet se túlórázok.

Ezeken kívül voltak akik azt hitték gyerekmegörző vagyok. Ott hagyták szó nélkül (tényleg, semmit nem mondtak) a kölykeiket. A legjobb amikor ebididőben hagyták ott őket, nagy ívben lexartam és elmentem ebédelni. Ordibálva vártak hogy a buz1gyerekük egyedül volt, miért mentem el?

Lényegében egy induló cégnek voltam az ügyvezetője.

A legrosszabb pedig azért volt:

-ment a feketézés

-munkaidőn kívül sem hagytak békén

-dilettáns tulajdonosi kör

-minden feladat rám hárult

-nem fizettek meg

-hazudtak nekem több soron..

16 évesen dolgoztam önkéntes szociális gondozóként. Teljesen összetörte bennem az emberiségbe való hitet.

Borzalmas körülmények közül származó fogyatékkal élő emberek, nemi erőszakból, vérfertőzésbtől, betegségek miatt vagy droghasználat miatt létrejött problémákkal. És nem, nem minden ilyen család volt jogilag leváasztva róluk, ezek az emberek jöttek láthatásra.

A vezetés abszolúte kihasználta a fogyatékkal élő lakókat, és persze mindenkit aki ott dolgozott. Mert ugye ez egy szociális szektor, te melózz a szíved jóságából, de mi minden pénzt kifacsarunk ebből az intézményből. És pontosan jól tudták, hogy mindig lesz olyan, aki elmegy oda dolgozni, aki segíteni akar, szóval nem is akarták ottartani az embereket.

A fogyatékkal élők után persze felvettek minden támogatást, pályázatot amit csak lehetett, a pénz meg ki tudja hova ment.

A körülmények is tragikusak voltak, állandó sz@rszag, hányás, vizelet minden felületen, szőnyeg, ágy, szék, fal, amit csak el tudsz képzelni, minden mosható volt és mosni is kellett.

Péppé darált leves+második volt az, amit kellet emberek szájába kanalazni, és ez a naranccsárga zsír ott volt mindenen, pohár, tányér, evőeszköz, mert minden harapás álló volt.

A legsz@rabb az volt benne, hogy bár én ki tudtam szállni, de vannak emberek akik egész életüket ott élik le.

Budapest, fuvarszervező cég.

Ömlesztett áru rakodásokat kellett volna koordinálni.

Teljesen komolyan gondolták, hogy saját autóval leutazik az ember vidékre ott talpal pl. vasútállomáson, kézbentart mindent egy telefonnal, majd haza. Ezek ilyen hajnali 2kor indul az ember, másnap éjfélkor haza. Ezt 2-3 napig (ennyi egy komplett irányvonat berakása), majd "sima" 6-20-ig irodai fuvarszervezés, és utána újra terep, ahogy éppen a megbízások jönnek.

Bejelentett pénz nagyon alacsony, nulla juttatás, a meló erősen teljesítményalapú és főnökön múlik kit mennyi külső melóra oszt be, mert abból jött volna a nagy pénz zsebbe/bónuszként.

Havi 2674 forintért reszeltem napi nyolc órában gyalázatosan rossz minőségű öntvényeket! -Az akkori szakmám fantázianeve: ötvös ezüstműves volt!

Éjjen mályus ágyin!