Meddig maradnátok egy új munkahelyen, ahol ez a helyzet?

Nem tudom, hogy a te munkahelyeden pontosan miért ilyenek az emberek, illetve hogy a kollégák vagy a főnökök ilyenek, de leírom, hogy én mit tapasztaltam.

Tavaly novemberben kerültem új céghez, nagyjából ugyanez volt a helyzet, amit írtál; volt, hogy sírva mentem be. A főnökasszonynak kellett volna betanítania, de egyáltalán nem foglalkozott velem, viszont elvárások voltak bőven felém. Két dolog tartotta bennem a lelket. Az egyik, hogy a kollégák nagyon jó fejek, a másik, hogy tudtam, csak átmenetileg kell minden nap elviselnem ezt, mert utána home officeban leszek. Sokszor indultam el otthonról úgy, hogy ma fogom beadni a felmondásom. Aztán, mikor mondták, hogy már mehetek home officeba, sokkal jobb lett, mert az itthoni környezet egészen más, illetve itthon nem hívogat, nem cseszeget egész nap, csak ha bent vagyok. Illetve, ha be is kell mennem, már nem csinálja azt, mint az elején, akkor mindenbe belekötött, hiába nem tanított semmit, elvárta, hogy tudjam. Mondjuk, nekem extrém nehezítés volt, hogy az elődöm egy baleset során életét vesztette és őt nagyon szerették, tehát egy olyan űrt kellett betöltenem, ami lehetetlen. Mára már talán azt is mondhatom, hogy kis túlzással jól érzem magam ennél a cégnél és örülök, hogy kitartottam.

#8 Már rég nem dolgozom ott :-)

Egyébiránt egy durván extrém helyzet volt, ugyanis négyen dolgoztunk egy poszton, ebből kettőt kirúgtak, a harmadik pedig felmondott azonnalival, mert azt mondta, ketten nem fogjuk bírni a munkát. Így maradtam egyedül 😃

Három évig csináltam, nem készültem ki, de az tény, hogy covid alatt is végig dolgoztam betegen is, mert nem volt más, aki megcsinálja.

Amikor beadtam a felmondásom, akkor az volt a vezetőség megoldása, hogy nem vettek fel új embert, őket kellett betanítanom a program használatára és egy ideig ők próbálták megoldani a helyzetet, de aztán látták, hogy ez nem fog menni és visszakönyörögtek egy régi embert, aki azóta már megint nincs ott. Na ennyit arról a helyről; a munkát egyébként nagyon szerettem, de a vezetőség botrányos volt.

Szerintem a közvetlen kollégák a lényeg. Nekem volt hasonló helyzet, mint amit írtál, kérdező. A közvetlen kollégák kifejezetten szemetek voltak (az osztályvezetőnő normális volt, de nem avatkozott bele (utólag már másképp látom, egyáltalán nem volt jó fej ő sem, csak konfliktuskerülő).

Én 6 hónapig bírtam, de nagyon nehezen. Aztán egyik reggel munkába készülődés közben sírtam, na akkor döntöttem el, hogy beadom a felmondást (sokkal előbb kellett volna). Ez egy multi volt, számviteli osztály, és nem a szakmával és a felkészültséggel volt gondom, hanem a helyi dolgokat nem adták át (lényegében magát a munkakört nem adták át), és még ott ártottak, ahol tudtak. (Nekem utána még két évig előjött rémálom formájában, komoly:((