Hogy lehet az, hogy másokat annyira szeretnek a munkahelyükön, míg engem meg sehol?
Én így vagyok,mint a kérdező,de mivel engem gyerekkorom óta utálnak a közösségekben,ezért lassan el kell fogadnom,hogy az arcomon lehet valami antipatikus a többiek számára.Amikor ezt a kérdéskört jártam végig,akkor előszedtem egy régi gimis osztálytársnőm fotóját,akit akkoriban ki nem állhattam,és most ennyi év után megpillantva ugyanaz az érzés kerített hatalmába,hogy jaj,de szívesen elverném. :-D Pedig ő se tett nekem soha,semmi rosszat,a többieknek se,és lehet,hogy 15 év alatt egy komoly ember is vált belőle,de én egész egyszerűen soha nem tudnám kedvelni.Taszít,úgy ahogy van.
Biztos valami negatív karmát hozott magával előző életéből...meg lehet én is,te is.
Elgondolkodtató,azért.
Ez ismerős. 2 komolyabb munkahelyem volt eddig, most GYED-en vagyok. Egyszer hívtak csapatépítőre, úgy éreztem végre beilleszkedtem egy társaságba, majd a többit már nélkülem szervezték.
Egy csaj egyszer elhívott vásárolgatni, nagyon jót beszélgettünk, többet hozzám sem szólt.
Valószínűleg negatív a kisugárzásom, de hogyan lehetne pozitívabb, ha mindig csak a lekoptatást kapom?
Ezt én is megkaptam, hogy furcsa vagyok, mert éppen arról volt szó ki milyen állattól fél és én azt mondtam a hüllőktől nem, a rágcsálóktól igen. Ebben nem tudom mi olyan furcsa, de szerintem csak kijött belőle őszintén, hogy alapvetően furcsának tart.
Arra jutottam, hogy van egy nyers és szókimondó stílusom, az arcom vonasai és a tekintetem pedig nagyon határozott. Nem tudok szépen mosolyogni, amikor őszintén mosolygok is erőltetettnek tűnik.
Ismerős.
Ez legtöbbször akkor van így, ha az ember inkább introvertált, én is az vagyok. Az emberek azt gondolják, hogy aki introvertált, az egyedül akar inkább lenni, vagy depressziós, vagy vele nem lehet haverkodni, mert úgyis egy szürke egyén. Sajnos ez akaratlanul kihat a kisugárzásra, testtartásra meg mindenre, mindezt úgy, hogy az illetőnek fel sem tűnik.
Én személy szerint nem tudom megérteni, mit esznek az emberek azokon, akik kb minden lében kanalak, mindig mindenkivel pacsiznak meg mindenkivel beszélgetnek non-stop, számomra az ilyenek inkább idegesítő energiavámpírok. Sajnos a mai napig él az a beállítottság, hogy az extrovertált személy a "normális", az introvertált meg a "magába fordulós, engem-hagyjon-mindenki-békén" típus.
És pont emiatt van az, hogy aki introvertált, az szó szerint ignorálva van a közösség által. Nálam ugyanez van. Kollégák egymással hülyéskednek, beszélgetnek, nevetnek, én meg kb levegő vagyok.
Ez leginkább attól függ, milyen az ember kisugárzása, viselkedése.
Aki introvertáltabb, azon leginkább (akarva akaratlanul is) az látszik, hogy el van magában, dolgozgat, el van a gondolataival, nem vagy csak ritkán vesz fel szemkontaktust, nem az a "traccsolós" típus, ehhez még párosulhat a komoly(abb) arckifejezés. Emiatt sokak úgy vannak az ilyen emberekkel, hogy "inkább hagyom, nem akarom megzavarni". Jómagam is introvertált vagyok, rám is illenek ezek, és én is hasonlókat élek át. A képzésen, amit csináltam, is így volt: a többiek egymással beszélgetnek, nevetnek, gyakorolnak, én meg ott állok, mint egy kívülálló, pedig próbáltam úgymond becsatlakozni.
Én azt vettem észre, hogy az emberek sajnos nem tudnak mit kezdeni egy introvertáltabb emberrel, nem tudják, hogyan közelítsenek feléjük, így inkább hagyják az egészet.
Az extrovertáltak meg ennek az ellentéte. Ők folyamatosan keresik a szemkontaktust, rögtön beszédbe elegyednek mindenkivel, sosem látni azt rajtuk, hogy el vannak mélyülve a gondolataikban, emiatt az emberek többsége sokkal kevésbé zárkózottabb vagy gátlásosabb feléjük, és így gyorsan kialakul egyfajta haverság. Ők ebből nyernek energiát, hogy mindenhol mindig mindenkivel beszélnek vagy hülyéskednek, haverkodnak.
Kérdező, te is introvertált lehetsz, ezért van ez. Persze, neked nem tűnik fel, de gondolj bele: ha te ott állnál 2 ember előtt, kivel kezdenél inkább beszélgetésbe? Aki eldolgozgat magában a gondolataiban elmélyülve, vagy aki dolgozik ugyan, de nézeget, felveszi a szemkontaktust, stb. ?
Én introvertáltként sokkal jobban szeretek 1-2, jól ismert ember társaságában lenni, nem igénylem a folytonos ölelkezést, pacsit, hülyéskedést, traccsolást.
Azt viszont figyelembe kell venni, hogy: egy introvertált személy nem megy oda 2 beszélgető emberhez "becsatlakozni", mert legtöbbször azt gondolja, hogy nem akar odapofátlankodni, zavarni. Egy extrovertáltnak az ilyen kb eszébe se jut, még akkor sem, ha tényleg zavaró.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!