Dolgoznátok család mellett Németországban?
Sziasztok!
Négy évet dolgoztam Németországban hegesztőként; 2021-ben jöttem haza. Feleségemmel gyermeket terveztünk, aki meg is született és azóta már két éves.
Volt egy nyugat-magyarországi kisvárosban egy lakásunk, amit eladtunk és ennek az árát, valamint a külföldi munka során összespórolt pénzt összeadva vásároltunk egy nagyobb lakást csak már a megyeszékhelyen. Ez egy jóval 50 millió Ft feletti beruházás volt, bútorokkal, háztartási gépekkel, egyéb járulékos költségekkel, stb. számolva. Szerencsére hitelmentesen.
Viszont most így alig maradt megtakarításunk(kb. 2 millió Ft), ezért arra gondoltam, hogy kb. 2 évig újra Németországban dolgoznék a szakmámban, hogy feltornásszam ezt az összeget 15 millió forintig. Havi 1500 Euro megtakarítással számolok átlagosan 24 hónapon át, ami nem egy elrugaszkodott álom. 3 éve 2000 Euro volt a havi átlagom, igaz, akkor még nem volt gyerkőc.
Nem szeretek szemmel látható megtakarítás nélkül élni; bármikor bármi közbejöhet(betegség, munkanélküliség, stb.).
Szerencsére hitelünk egyáltalán nincs, a lakás új, a feleségem részmunkaidőben tud dolgozni, bár azzal sokat nem keres. Én hegesztőként dolgozom itthon is, de a fizetésem az nem egy egetrengető, havi 470-500 ezer körül.
Hogy döntenétek a helyemben? Két év külföldön, kéthavonta egy hét itthoni szabadsággal vagy inkább maradjak itthon a családdal és annyiból élünk, amennyi bejön?
2-es: A feleségem nem mondja azt, hogy ne, de látom rajta, hogy nem esik jól neki a dolog. Viszont itthon ebből az 5-600 ezer összjövedelemből nem nagyon lehet tartalékot képezni, pedig mi sem leszünk már fiatalabbak. Felhozom még neki majd a témát, meglátom, mi lesz a reakció. Elvégre nem 5-10 évről van szó.
1-es: Ilyenekre én nem gondolok, már kihúztunk így 4 évet. Viszont te arra gondolhatnál, hogy megtanulsz végre írni. Hidd el, sokat számít.;)
A kéthavonta egy hét itthonnal az a baj, hogy amíg jónak érzed magadban ezt a dolgot, a gyerekkel való kapcsolatod, de még a feleségeddel is a béka feneke alá süllyed majd. Értem ezt úgy, hogy nem leszel ott soha amikor kellenél bármelyiküknek is. Vállás lesz a vége. Nekem egy ilyen család van csak akik így éltek évekn kerszetűl és a felesegettől elvált, majd új fiatal liba lett az új asszonya és meghalt elég hamar. A gyereke akit itt hagyott az elsővel meg nem is ismere annyira, hogy sajnálja az apját, már csak azért sem mert amit irtam, hogy elvált és más mellett telepedett vissza magyarországra. Szóval jól gondold àt, mert annyira nem éri meg a pénz. Aki akar, az itthon is megtudja keresni azt amire szüksége van.
Vagy együtt menjetek vagy sehogy.
Én azt nem értem, minek mész/mennél olyan messze dolgozni?
Értem én hogy németország, de pl bécsbe nem lenne ilyesmi meló neked? Hogy hétvégén haza tudj menni pl.
Erre mondjuk gyerekcsinálás előtt kellett volna gondolni...
Minek a gyerek, ha inkább lelépnél? Biztos a pénzről szól ez?
7-es: Egyrészt Bécsben nagyon telítve vannak a munkahelyek és eléggé le vannak nyomva a bérek. Értelemszerűen azért, mert a legtöbben igyekeznek minél közelebb dolgozni és ez nemcsak a magyarokra értendő, hanem dolgozik ott sok más náció is, románok, bolgárok, törökök, stb.
Másrészt a régi helyemre visszamehetnék, ott dolgoztam le a négy évből hármat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!