Nem merek felmondani?

"Nem akarom, hogy megbízhatatlannak tarsanak, vagy olyan valakinek, aki cserben hagyja a csapatát, meg sunyiban állásinterjúkra járkál."

. De hát egyszer ez az igazság, akkor fel kell vállalni. Nem azon fog múlni, hogy ők is így gondolják-e.

Ha hamarabb felmondasz, most nem kell a felmondási idővel is húznod az időt, de ezen már kár bánkódni.

Nem fognak annyit foglalkozni ezzel, mint te azt gondolod. Ezt nem szereted, jött egy másik, jobb lehetőség, teljesen érthető, ha váltanál. Ettől nem vagy se rossz, se megbízhatatlan ember és elhiheted, hogy fordított esetben ők nem gondolkodnának el kirúgás esetén, hogy inkább lehet nem kéne, mert még megbántanak vele. Ez munka, nem személyes ügy és ne érezd rosszul magad miatta. Főleg ne szenvedj itt azért tovább, mert mit szólnának a többiek. Ha kapnának jobb lehetőséget, biztos sokan ugyanúgy váltanának. A többséget valószínűleg hidegen fogja hagyni.

De ha valaki rosszat is gondol majd rólad, az se számít. Nem kell mindenki véleményével foglalkozni, nem kell és nem is lehetséges mindenkinek megfelelni. Ne mások vélt véleménye miatt alakítsd az életedet.

Tökre megértelek, én is utálok felmondani, pedig volt már egy pár munkahelyem. De ha te nem képviseled a saját érdekeidet, akkor ki fogja? Nem várhatod el senkitől.

A főnök pedig nem fog ebből lelki problémát csinálni, hidd el.

Életem első felmondása annyira nehéz volt, hogy szépen legépeltem egy felmondást, kinyomtattam, aláírtam, szó nélkül odatettem a főnököm asztalára, bólintottam egyet elköszönésképp, és utána a poarkolóban az autómban sírtam.

A legutóbbin (közben volt 11 munkahelyem diákmunkákat is beleszámolva) épp azt mondtam a főnökömnek, aki eleve azzal kezdett, mikor mondtam, hogy szeretnék vele négy szem közt beszélni, hogy 'szerintem tudom, mit akarsz mondani', hogy azt hittem, ez idővel könnyebb lesz, de nem lett könnyebb, csak idősebb lettem és jobbban kezelem a stresszt, egyébként meg gyűlöltem a munkát, gyűlöltem az ügyfeleket, gyűlöltem, hogy nem jutok egyről a kettőre, volt egy sokkal jobb ajánlat, és mégis nehéz volt felmondani. De már tudom, mi a protokoll, hogy kell csinálni, meg is csinálom, a bűntudatot meg enyhíti az, hogy az egyik munkahelyemről szemrebbenés nélkül kirúgtak, és onnan tudtam meg, hogy valószínűleg ki vagyok rúgva, hogy nem tudtam bemenni a kártyámmal. Ha a munkahelyek ilyen piszok mód bánnak velünk, akkor nekem hogy ne lenne jogom keresni egy jobbat és kilépni. Próbálom meggyőzni magam, hogy semmivel nem tartozom, ők egy szempillantás nélkül kirúgnának ilyen szemét módon, ha az lenne érdekük, akkor én miért is ne kereshetnék jobbat és mondhatnék fel egyébként korrekt módon (első munkahelyemen is megbeszéltük aztán, hogy hány napot maradok, és utána mindig letöltöttem az időt, nem egyik napról a másikra léptem ki, pedig elküldeni így szokták az embereket, hogy szedd össze a cuccod, és holnaptól nem kell jönni).