Volt már veletek olyan, hogy hónapok óta fel akartatok mondani a munkahelyeteken, majd amikor megtettétek, elbizonytalanodtatok, hogy biztos jó döntés volt-e?

Szerintem ez normális jelenség. Nemcsak munkahelyen, hanem más döntésekben is sokan vannak hasonlóan ezzel.

Nyilván a világ nem fekete-fehér. Oka van, hogy ott dolgoztál, biztos van benne jó is. Márpedig, azzal, hogy felmondasz, ez a jó is megszűnik.

Az más kérdés, hogy nyilván megéri ezzel együtt is - de ez arra "jó", hogy elbizonytalanodj.

Továbbá sokszor ez a változástól való félsz megnyilvánulása. A szervezetünk nem szereti a nagy változásokat, hisz alkalmazkodni kell az újhoz, ami erőforrásigényes. Helyette megpróbáljuk "meggyőzni magunkat", hogy "áhh, jó lenne ott maradni, nem is volt az olyan rossz"

-> de ez akkor miről is szól? Arról, hogy nem volt olyan rossz, vagy arról, hogy félünk szembenézni az újjal, a változással járó kihívásokkal, a bizonytalansággal?

:)

Sok helyen megfordultam, de csak az első kettővel nem voltam így, még 99-2000-ben, meg kettővel a mostani előtt.

Azok nagyon hülyére vették az embereket. A legutóbbi meg nem akarta felfogni, hogy attól, hogy messziről jötteem, még nem akarom az életem utazva európaszerte, illetve mindenféle gyáraknál baustellén leélni, így hagytak más választást. A többinél mindig megfordult a fejemben, hogy mi van, ha régi szar, de lagalább megszokott dolgok helyett valami újabb szarság jön. Hülyébb főnök, buta kollégák, stb.

Szerintem is normális érzés, hiszen ez azt jelenti, hogy megszűnik az ismert terep "biztonsága". Változással jár, új emberekkel, új rutinnal stb. Még akkor is normális érzés, ha amúgy nem szereted a munkahelyed.

Az más, ha ki vagy égve, gyűlölöd a munkahelyed, a kollégáid, szorongsz, mindenféle testi tünetet produkálsz, olyankor szerintem csak örülsz, hogy menekülsz.. Ezt eddig egy munkahelyemen tapasztaltam meg, de ahol nem volt ilyen extrém helyzet ott éreztem a hirtelen elbizonytalanodást. Viszont mivel ez csak az agyam játéka, így nem engedtem az érzésnek, nem is bántam meg, hogy elmentem.

Fiam váltott most sulit és az elmúlt egy hónapban állandóan azon pörgött, jó döntés volt e. De az idő igazolta, hogy jó döntés volt.

Nem bánta meg.

Nekem is voltak munkahely valtaskor ilyen érzéseim, de egyikre sem mennek vissza soha.

Volt, tisztán emlékszem mindkettőre. Az elsőnél egy gyors kalkuláció futott le bennem. Biztos, hogy megérni elmenni, mikor 1 év alatt (ez 2014 volt) 750 ezret félre tudtam tenni? Ha évről-évre nőne a fizetésem, 2020 táján millióim lennének, amivel lehetne valamit kezdeni.

A másodiknál inkább az ismeretlenbe való fejestugrás bizonytalanított el. Viszonylag jó meló, viszonylag jó csapat, a fizetés már gyérebb (2018), egyre több HO. Talán itt le lefutott bennem hogy ha maradok, néhány éven belül akár teljes HO-ban lehetek.

Mindkettő az ismeretlenbe való ugrás volt igazából.

Mindkettőt megbántam. Baromi messzinek tűnt az a 2020, pedig nem volt messze, és minden igazzá vált amit előtte megsejtettem.