Ha bizonyított tény, hogy az irodában hatékonyabbak az emberek, akkor egyesek miért sopánkodnak a home office megszüntetésén? A cégnek profit kell, otthonról dolgozó ember hatékonytalan.
Azért sopánkodnak, mert van, aki lazsált, feketézett, családozott a home office idején a munka (???) mellett, és ezért tartja kárnak, hogy nem lehet vele tovább élnie.
A nemzetgazdaságot, az ország felvirágoztatását, a GDP-növelését, Viktorta potrohának a növesztését nem tartja szem előtt ezen személyek, ezért kártékonyak.
Igazi Észak-Korea beállítottság lenne itt is jó?
2-es!
Pl úgy, hogy az irodában ugyanazt a munkát, ugyanannyi ember előbb elvégzi.
Azért kevésbé hatékony az otthoni munka, mert egyesek mással is foglalkoznak munkaidőben, ha már úgyis otthon vannak. Ők sopánkodnak home office megszüntetésén.
#3: tehát voltak, ahol ugyanazt a munkát (pl. egy adatmigrációs projektet) kétszer is elvégezték, egyszer irodából, egyszer HO-ból?
Illetve ha egyesek nem a nunkával foglalkoznak otthon, az miért minősíti annak a munkáját, aki otthon is a munkával foglalkozik?
Be tudod linkelni a tanulmányt? Csak mert olvastam én már az ellenkezőjét is.
Én pl azzal, hogy otthonról dolgozok eleve napi közel két óra közlekedést spórolok meg, az anyagi vonzatairól nem is beszélve.
Szerencsére nálunk engedik. Nem mennék olyan helyre, ahol nem. És nem azért mert feketézek vagy napot lopok.
4-es!
Igen, vannak olyan munkahelyek, ahol ugyanazt a munkát végezték irodában mint otthon. Nem minden munka ilyen, de ilyen munkák alapján lehet statisztikákat készíteni, amit aztán más jellegű munkákra is alkalmaznak.
Aki otthon a munkával foglalkozik, esetleg még hatékonyabb is, annak a munkáját nem minősíti az, aki kevésbé hatékony otthon. Viszont mondjuk egy nagy cég vezetője nem tudja megítélni, hogy személy szerint ki dolgozik jobban otthon, a kimutatásokat látja és ha azok rosszabbak, mint az irodai munkák idején, akkor azt látja, hogy a home office nem jó.
Éppen az ellenkezője a bizonyított tény: a dolgozók otthon hatékonyabbak. Nálunk is ezt állapították meg, mégis elvették a teljes home office-t és csak a hónap felében lehetséges itthonról dolgozni. Mert, csak. Mert a főnök kijelentette, hogy azért van az iroda, hogy a dolgozó bent legyen. Ezért tart ott a világ, ahol, mert az ilyen mocskos, kapitalista, másokon uralkodni vágyó emberek ülnek főnöki pozícióban. Nem számít, hogy több és jobb volt a bevétel, amíg itthonról dolgoztak az emberek, a lényeg, hovy rohadj bent az irodában, nehogy egy kicsit is jó legyen neked. Akinek 2 agysejtnél több van az agyában, az ezt fel tudja fogni. De éppen ezért fogunk visszamenni az ősember szintjére, mert bár 2023 van, de még mindig az emberek sanyargatása a legfőbb cél.
De, hogy példát is írjak neked, hogy megértsd:
- Ha bent dolgozok irodába, kelhetek 4 és 5 óra körül. Utazok vonattal, utazok metróval, veszem a drága jegyet. 7 órakor bent vagyok, 9-re kész a munkám, mert mostanában nincs sok. A maradék időben, hiába olvasol, tanulsz, nem tudsz annyit, hogy ne fáradj le teljesen szellemileg. Ülsz egész nap, aztán hazáérsz 4-5 körül és mindezt egész héten, hulla fáradt vagy, ideges, semmire nincs időd. Te arról nem tehetsz, hogy a 8 órából hármat dolgozol.
- Ezzel szemben ha itthon vagy, nyugodt vagy, itthoni környezetben, kényelmesen, a problémákhoz is jobban állsz hozzá, rugalamsabb vagy, kevésbé morogsz, ha sok munkád van. Ha végeztél, megfőzöl, kimosol, elmész a postára, stb, és nem basz szét az ideg, hogy egész nap bent ülsz a semmiért és még 6 órakor főzni is kell.
Szívesen.
#6: ez így evidens, de súlyos módszertani hiba ez alapján minden munkakörben általánosítani.
Ráadásul Te is elismered, hogy nem mindenki lazsál ilyenkor. Arra a felvetésre meg nem is tudok mit mondani, hogy akkor most az panaszkodik, aki eddig lazsált (az aki jól dolgoozott, most kussban van?)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!