Muszáj beszélgetni a kollégákkal?

Engem sem érdekel, de jobban telik az idő, ha meg van néha szakítva valami csevellyel a munka. Néha még hasznos dolgokat is lehet hallani ilyenkor. Akár bármilyen munkahelyi dologgal kapcsolatos infót, amit nem biztos, hogy máshogy megtudnál (illetve ez lehet nálunk van csak, hogy fentebbről alig van bármiféle konkrét kommunikáció, szóval szájhagyomány útján terjed minden), akár valamit, ami munkán kívül lesz hasznos. (Mittomén új recept, akciós a Lidlben a kamillás wc papír, stb)

De nem muszáj, csak ne csodálkozz, ha furán fognak viszonyulni hozzád.

Megértem. Rettentően tud untatni amikor valaki akivel nem azért beszélgetsz mert szeretnéd megismerni, hanem mert véletlenül úgy hozta a sors hogy kollégák lettetek, elkezd az életéről mesélni.

Te meg közben bólogatsz és igyekszel reagálni, miközben belül meghalsz és bárhol lennél szívesebben mint abban a szituációban.

Viszont valamennyire meg kell erőltetned magad. Ha a "kötelező" minimumot hozod a kommunikációban, az már elég. Szoktasd hozzá őket hogy veled ritkán egy-egy rövid csevegésbe lehet bocsátkozni, de aztán vissza vonulsz dolgozni.

Nem muszáj, elég, ha köszönsz reggel és távozáskor. Ha beszélnek hozzád, de nem reagálsz munkával kapcsolatos dolgokon kívül semmire, hamar megtanulják, hogy mást keressenek bólogatásra.

Fiatal nő vagyok, egy másik fiatal nővel és egy nyugdíjas irodavezetővel egy légtérben. A nyugdíjas mindenkinek mindenről kéretlenül beszél (első napomon egy óra alatt rám zúdította az életét, megtudtam, hogy meghalt a férje, hogy hívják az unokáit, mindent), és folyton behozza a magánéletét az irodába. A főnökeink és a kolléganőm bólogatnak neki, meg néha udvariasan visszakérdeznek, de ennyi. Én vállaltam, hogy nem beszélek vele, mert nem érdekel, hozzám már nem szól.