Volt időszak mikor nem volt munkád és piszkáltak érte?

Nem tudom hozzászoktatni a környezetemet, hogy az IDŐSGONDOZÁS IS MUNKA!!! (Rám hárult jobb híján most a nagymamám ellátása.)

Mindössze 2000.-ben volt először és utoljára olyan időszak, amikor bizonytalanabb voltam a jövőmben. 26 éves koromban.

Önkéntes munkát is lehet végezni azoknak, akik még pályakezdők - legyen tapasztalatuk a felelősségvállalás területén.

Hány éves vagy? Ki vagy miért piszkál, illetve "beszól"? (Engem apám szeretne ugráltatni a saját kénye-kedve szerint.)

Nem hagyom magam! Mostohaanyámmal versenyt cirkuszolna, hogy én milyen munkakerülő stb. vagyok. (Igaz, a mostohamama kicsit azért megértőbb.) De nem túlságosan, hiszen nem tőle származom vér szerint.

A 2000-es évek első felében fejeztem be az egyetemet, akkor vidéken nem volt olyan könnyű elhelyezkedni, annyi eszem meg nem volt, hogy feljöjjek Pestre.

Hát a szüleim nyilván nógattak, de türelmesek voltak és segítettek.

Szívesen leveleznék Veled privátban 2-es válaszoló! :)

Hasonló korúak lehetünk. Feljöttél már Budapestre? Milyen nemű vagy? (Hátha valamilyen módon MUNKA(!)társak lehetünk.)

Elégedett vagy a jelenlegi munkahelyeddel? Jó a légkör? Beosztottak? Főnökség? Hogyan viszonyulnak hozzád?

Már középiskolában elkezdtek nyaggatni, hogy egész nap csak üldögélek, menjek el dolgozni.

Elmentem diákmunkára, arra az volt a válaszuk ez csak alibi nem munka.

Voltam építkezésen, lesérültem, megvádoltak direkt sebesítettem meg magam, hogy ne kelljen dolgoznom.

Amikor egyetemre jelentkeztem kitagadtak érte mert szerintük csak munkát akarom kerülni.

Végül el kellett költöznöm és albérlet-diákmunka mellett végeztem el.

Évente-kétévente felhívom szüleim és minden alkalommal jól lebsznak mert szerintük egy férfinek vérrel-verejtékkel kétkezi munkát kell végeznie, minden más csak alibi a szemükben.

Szellemi munkát végzek, fűtött irodában, asztalnál ülve.

Többet keresek mint a falu fele összesen.

90-es évek elején voltak a nagy leépítések. Nálam megspékelve azzal, hogy levelezőn végeztem a pénzügyi számviteli főiskolát, tehát amikor leépítés jött, elsők között küldtek el. Munkaügyi központba mentem, felvettek munkanélkülire, (akkor még valahogy 1,5 év volt), ott havonta meg kellett jelenni, de az ügyintéző mondta, hogy ne "ugráljak", hiszen hamarosan diplomázok, és majd sok hely közül választhatok, addig nyugi (nem is közvetített ki sehova). Így a főiskola utolsó évét úgy végeztem, hogy bár levelező, de nem volt munkaviszonyom, hanem munkanélkülin voltam hivatalosan.

Velem a családom (anyám főleg) szemétkedett emiatt, pedig a munkanélküli segélyből még a rezsi és kaja rám jutó részét odaadtam, mivel otthon laktam még (23 évesen). Nagyon "kellemes volt" erős iskolában vért psálni, szakdolit írni, vizsgázni, majd államvizsgázni úgy, hogy közben a saját szüleim (főleg az anyám) táncolt az idegeimen. Mondjuk alapból is mindig szemét volt velem, de ezt azóta sem felejtem el neki, most már ő lenne nyolcvan évesen rám szorulva, de nem érdekel, a szarban nem állt mellettem.

(Amúgy a munkaügyis csajnak volt igaza, 6 helyből választhattam ki diploma után, hogy hova megyek dolgozni.)