Nekem már nincs esélyem egy boldog életre?

Én az egyetemmel pont úgy voltam, mint te. Eszem lett volna hozzá, de a nyomás, a közeg kikészített (holott pl. most rendkívül nagy rajtam a felelősség a munkámban, de ezt a terhet meg érdekes mód tök jól bírom), mivel én 13 éves koromtól kezdve kollégista voltam, már huszonévesen baromira elegem volt, hogy nincs egy saját kis vackom, aminek az ajtaját magamra tudom csukni, meg folyamatosan számolgatni kell a forintokat, miközben semmi időm nincs soha semmire.

25 évesen, egy nyaralás során jöttem rá, hogy mi is az a munkakör, amit sokkal, de sokkal szívesebben csinálnék, mint a tanult szakmám, szóval ott is hagytam az egyetemet a fenébe, szakdolgozat-írás közben, mondván, miért szopjak még két félévet, hogy legyen egy papírom, amit úgyse használok majd semmire. Az én önéletrajzom cifrább, félévente váltogattam a diákmunkáim, még csak 28 vagyok, de két oldal úgy is, hogy nem írok bele mindent, csak amit relevánsnak gondolok, a mekit meg csak apró betűvel felsorolom az alján. Ennek ellenére a mostani munkahelyemen pl. arról is kérdeztek. Nekem nem tűnt fel, hogy ez hátrány lett volna. Nyilván tudnak olvasni, látják, hogy tanultam mellette, ilyenkor az ember még nem tervez hosszú távon, és kifejezetten a félállásban végezhető munkákra hajt. Ha te három évig voltál sitter, akkor gondolom, jó sok türelmed lehet. Ez pl. egy csomó munkánál pluszpont. Meg kell tanulni úgy fogalmazni, hogy az erősségeidet emeld ki. Csak ehhez először tudni kell az erősségeid. Lehet, hogy nem tudsz objektíven nézni magadra, és nem látod a saját értékeid, próbáld meg végiggondolni, hogy mi az, ami a munkád, egyetemi életed során jól ment? Ha nem jut eszedbe semmi (ami biztos, hogy nem igaz, akkor rég kirúgtak volna), akkor gondolj arra, mikor valamiért megdícsértek, vagy csak láttad a főnököd, tanárod arcán, hogy most nagyon elégedett.

Egyébként semmi nincs veszve soha. Apám 45 évesen érettségizett, egy évvel utánam, mert felhúzta magát azon, hogy nekem van érettségim, neki meg nincs, aztán beiratkozott egy angol tanfolyamra, és elkezdett úszni járni, miután rájött, hogy ez is két olyan dolog, amit a gyerekeinek már sikerült elsajátítania, de neki még nem. Anyám 55 éves, van neki hátra vagy tíz év a nyugdíjig, és jelenleg másodéves egy levelező képzésen, most ősszel lép ki a tanári állásából (nem írta alá az aláírandót), aztán ha elvégezte, majd dolgozik az új szakmájában. Nagypapám hatvanadik születésnapjára poénból biciklit kapott a feleségétől (nem tudott biciklizni, és ezért), hát pár hét alatt megtanult. Az egyik nagymamám 72 évesen szállt először repülőre, a másik 69 évesen angolul tanul (egy internetes kurzuson). Én mindig ezt a példát láttam korábban is a szüleimen, családomon, hogy sosem késő. Mindeki tanult valami újat 2-3 évente, legyen az egy nyelv, egy új jogosítvány-kategória, elsősegély, szalontánc, kertészet, hangszer, vagy egy új szakma. 26 éves vagy. Még rengeteg időd van elérni bármit, amit szeretnél.