Nekem már nincs esélyem egy boldog életre?

Keress fel egy pszichológust, aki tud neked segíteni feldolgozni a traumáidat. Továbbá olvasd el Dr. Máté Gábor: Normális vagy című könyvét.

Rossz családi háttér alatt mit értesz? Miben befolyásolja ez a jelenlegi életedet, hisz 26 éves vagy. Bizonyos kor után nem jó dolog a családot okolni mindenért, hisz 26 évesen már saját életed van, amiért egyedül csak te vagy a felelős.

Vannak céljaid az életben? Mik gátolnak abban, hogy megvalósítsd ezeket?

Sportolj valamit, meditálj, hisz a mozgás nagyon jót fog tenni neked.

#5

Szerintem nem a kérdező pontozott le minket. Bár lehet, hogy ezt csak a naivitásom mondja.

"olyan mélyen vagyok" pszichológushoz ne félj elmenni. Mi hiába irunk bármit max lepontozol ha nem tetszik es tovabbmesz.

Valós segítségre van szükséged

A legfontosabb tanács: próbálj változtatni ezen a nagyon negatív, és nagyon maximalista hozzáálláson!

Azért ér téged kudarcok tömkelege, mert mindenben a rosszat keresed, mindenben azt nézed, hogy abban hol tudnád a negatívumot megtalálni. Teljesen mindegy, hogy te mit érsz el, mindig lesz valami, ami nem fog tetszeni.

Nézzük kicsit másképp a dolgokat! Nem értél el semmit? Tehát 12 évig jártál első osztályba, írni-olvasni sem tudsz, soha nem jártál az utcátokon kívül, és még egy kenyeret sem tudsz magadnak megkenni? Ha ez így lenne, akkor tényleg mondhatnád, hogy semmit nem értél el.

De nézzük sorban! Megtanultál írni, olvasni, számolni. Ja, hogy ez természetes, ez alapvető? Te így gondolod. Aztán amikor látjuk azokat az embereket, akár ezen az oldalon is, akiknek az is lehetetlen kihívás, hogy a mondataikat nagy betűvel kezdjék, meg netán a vesszőket kitegyék, akkor el lehet gondolkozni azon, hogy talán ez mégsem annyira alap mindenkinek. Az embereknek sajnos elég nagy hányada funkcionálisan analfabéta. Te nem vagy az. Így máris többet elértél, mint az ország felnőtt lakosságának kb. a negyede.

Letetted az érettségit. Ja, hogy ez megint csak alap szerinted? Igen, szerinted. Hány, de hány ember van, akiknek ez is teljesíthetetlen kihívás! Én 18 évig korrepetáltam, és bizony nem egy olyannal találkoztam, akinek még az odáig vezető út is teljesíthetetlennek bizonyult. Meglepődnél, hogy hány olyan ember van, akiknek a négy alapművelet sem megy... Tudom, hogy nyilván többségében azok kerestek fel korrepetálás végett, akiknek komoly gondjaik voltak, de még ennek tudatában is megdöbbentő, hogy sokaknak mennyire nem mennek még alapvető dolgok sem. Sokat tudnék mesélni...

Felvettek egyetemre. Ez megint egy olyan dolog, amit sokan nem mondhatnak el magukról. Sokaknak még a "szakközépiskolát" (amit ugye pár éve még szakmunkásképzőnek hívtak) is nehéz elvégezni, és úgy tolják át őket év végén kegyelemkettesekkel. De még az egyetemet megcélzók közül sem sikerül mindenkinek a felvételi. Neked sikerült. Ezzel már a lakosság kb. 60%-át megelőzted. De lehet, hogy még többet.

Ja, hogy nem fejezted be? Na, erre mondom, hogy nem azt kell nézni, hogy mit nem értél el, hanem azt, hogy mit értél el. Pár napja lett Nobel-díjasunk Karikó Katalin. Nem tudom, hogy olvastad-e Telexen (vagy akárhol máshol) a róla szóló írást, de ha nem, akkor annyit érdemes tudni róla, hogy rengeteg kudarc, megpróbáltatás, és megaláztatás után érte el azt, amiért most a világ értelmesebbik fele tiszteli. Ha ő azt nézte volna, hogy mik azok, amik nem sikerültek, sehová nem ért volna. De ugyanez igaz szinte az összes híres emberre, kutatóra, tudósra. Zacher Gábort például elsőre nem vették fel az egyetemre. Ma az ország leghíresebb toxikológusa.

Ha valami nem sikerül, nem szabad a kardodba dőlni! Elsőként át kell gondolni, hogy érdemes-e foglalkozni vele, akarod-e? És ha igen, akkor meg kell próbálni újra, meg újra. Ha meg nem érdemes, akkor elkönyveled, hogy te legalább megpróbáltad, és próbálsz olyasmit találni, amiben több fantáziát látsz.

Dolgoztál korrepetítorként, ami eleve arra enged következtetni, hogy nem vagy hülye. Az emberek többsége nem éri el azt a szintet, hogy ezt meg tudja tenni.

És mi az, ami miatt aggódsz, hogy senki nem alkalmazna? Milyen múltról beszélsz te? 8 év fegyházról? Még azután is van, aki alkalmazza az embert. Tényleg az a baj, ne haragudj, hogy te beképzeled magadnak a problémákat oda is, ahol nincs.

Meg miről késtél le 26 évesen? Félre ne érts, nem nézlek le a fiatalságod miatt, de úgy keseregsz, mint egy 80 éves. Én 30 évesen kezdtem rendszergazdaként dolgozni, előtte némileg más területen tevékenykedtem, most meg 40 évesen tervezem, hogy váltsak a programozásra. Soha nincs késő. Egyik ismerősöm 50 évesen tette le a mérnöktanári diplomát. Munkatársam meg 45 éves, és most akar másoddiplomát szerezni. De amikor főiskolára jártam, volt egy 34 éves évfolyamtársunk, akinek egyszerűen akkor jött meg a kedve hozzá, és panaszkodás helyett nekivágott, és elvégezte.

Ami meg a külsődet illeti: bár nem ismerlek, nem tudom, hogy nézhetsz ki, de tapasztalatból mondom, hogy gyakran azok a nők a legszebbek, akik a legrondábbnak gondolják magukat. Csak tudod, a kóros önbizalomhiány és az önmarcangolás el tudja taszítani az embereket.

Száz szónak is egy a vége: szemléletmódbeli változások kellenek. A különbség egy boldog, és egy boldogtalan ember között pont az, hogy hogyan szemléled az életed eseményeit? Ezen viszont tényleg dolgoznod kell, amihez én azt mondom, nem ártana szakember segítségét kérned.