Veletek volt már olyan, hogy egy munkahelyen nem jártatok a csapatépítőkre és céges bulikra, és egy idő után ezt a szemetekre hányták?
Direktbe semmit, a szájhúzáson kívül. Azóta is a cégnél vagyok, pár hét és már a 7. éve. minden évben eljátsszuk ezt évente minimum 3x.
Azóta tudom, hogy a feletteseknek ki van adva felülről az utasítás, hogy noszogassák az embereket hogy jöjjenek ilyen sz@okra.
Most már én is team leader vagyok. Nekem is kellene. Volt is emiatt beszélgetésem a felettesemmel. Megmondtam neki, hogy nem ezért vagyok itt a cégnél és nincs benne a szerződésmódosításomban sem ez. A kollégák 100%-a betöltötte a 18. életévét, a többségük gyereket is nevel. Szerintem el tudják dönteni nyaggatás nélkül is, hogy el akarnak e menni csapatépítőre, cége bulira vagy sem. Magam részéről akkor fogok rajta részt venni, ha 1 csepp alkoholt se fognak adni a kollégáknak, mert az, hogy egy felnőtt ember csacsi részegre issza magát egy céges karácsonyi partin, ahhoz én nem fogok asszisztálni. (Mert ugye a józan, és még ráadásul vezető is, hívna taxit)
Ebben 1 lényeges dolog van....
Ha nem mész el, köcsög vagy
Ha elmész mindenki lesz**arja, hogy ott vagy
4-es, totál így van.
Én veszélyeztetett terhes voltam ikrekkel, táppénzen. Közeledett a karácsonyi céges parti, elkezdtek e-mailben és telón cseszegetni, hogy menjek. Kedvem sem volt, a társaság sem olyan, na de nem szálltak le rólam. Gondoltam egyet, elmentem. A kutya nem vett rólam tudomást sem, akikkel egy irodában dolgoztam, és akik legjobban erőszakoskodtak, hogy menjek, azok is levegőnek néztek. Aztán hívtam egy taxit és hazajöttem.
#5 igen sajnos ez sok helyen így van.
Jajj gyere már....miéért nem, gyere már....
De lesz@rják ha már ott vagy, én első 3 évben elmentem évi 2 ilyen céges izé van..aztán nem mentem semmi kedvem nem volt soha.
Aztán hozzászoktak h én meg még 2 kollégám nem megyünk.
#4 voltam 🙂
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!