Érdemes a hibázást mielőbb bevallani, ugye?
Tegnap észrevettem, hogy egy általam pár héttel ezelőtt fordított dokumentáció pontatlanul lett lefordítva, ami jövő héten a konferencián kikerül az asztalra is és amibe a tagok bele is lapoznak. A kolléganőm aki a másik részét fordította, azt mondta, h már mindegy, mert már ki van nyomtatva, hagyjuk így - persze előtte jól megmorogta mások előtt is, hogy hogy lehetett ezt így lefordítani. Viszont ezen nincs semmiféle hivatalos pecsét, bármikor újra lehet nyomtatni. Azt gondoltam, hogy ma bemegyek a felettesemhez és szólok neki, hogy szeretnénk újra átnézni mert vannak benne pontatlanságok, amiket tegnap észrevettem.
Szerintem sokkal jobb most kapni egy esetleges lecs.szést minthogy “élesben”, valami idegen teszi szóvá.
Szerintetek?
Igen.
Nálunk mindig épp azt mondja a főnök, hogy elöfordul hogy hibázunk, de mielőbb szóljunk és oldjuk meg cégen belül, ne kerüljön ki a hiba az ügyfelek felé.
Ha bevallasz egy hibát, ami lehet nem is annyira vészes, minden bizonnyal javítható, akkor megbízhatatlannak fogsz tűnni?
Hogy jutottál idáig?
Emberek vagyunk. Ha hibázunk, hát ez van, elismerjük, segítséget kérünk.
De így nem lehet élni.
Sajnos a főnökség nálunk elég bogaras e téren, nagyon hangulatemberek… Ha valaki hibázik akkor úgy kezelik a másikat, mintha valami halálos bűnt követett volna el vagy nem tudom. De egyébként a kollégák is ilyenek. Szóval alig merünk hibázni, vagy ha mégis akkor lehetőség szerint igyekszik a többség elsunnyogni… Viszont ezt úgy gondolom, hogy semmi esetre sem szabad.
A kolléganőmre meg annyit ez ügyben, hogy ha kibukna a hiba, akkor egyből rám mutogatna, hogy az én felelősségem volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!