Kaptál olyan fenyegetést amit később beváltottak?
Külföldi munkahelyemen kaptam ilyen komolytalan, abszurdnak tűnő fenyegetést.
A lényeg hogy elválaltam egy másik, jobb poziciót amire más is pályázott, így szereztem magamnak egy ellenséget is aki kb apám lehetne, ez miatt utál engem és munkahelyen kívűl elégtételt vett. Én viszont nem csináltam semmit utána és szerencsére annyiban is maradt a dolog.
Történt valakivel hasonló?
"és munkahelyen kívűl elégtételt vett."
Bocs, de ez egész pontosan mit takar? Mit csinált veled?
Nem kaptam. Volt, hogy egy kolléga, akivel rühelltük egymást, fenyegetett, hogy megvár munka után, és szétver, mondtam neki, csak nyugodtan, másnap első dolgom lesz informálni róla a főnököt. Végül mindig csak mondta, de sosem lett semmi belőle.
Az biztos, hogy ha velem ilyen megtörténne, nem az lenne, hogy csöndben eltűrném, és utána mennének tovább a dolgok, mintha mi sem történt volna. Te sem tetted jól, hogy így reagálták. Most azt gondolja rólad, hogy gyáva csíra vagy, akivel bármit meg lehet tenni, úgyse mersz róla szólni senkinek.
Azt megkérdezhetem, hogy külföldön ez hol történt? A kollégád is külföldi vagy ő is magyar?
Elöljáróban annyit hogy a pasas agresszív tud lenni, azt hiszi mindig igaza van. Egy igazi bunkó paraszt és nacionalista, általában nem szereti a külföldieket. Olyan helyen, poziban dolgozik ahol többnyire külföldiek és próbál kompenzálni, többnek lenni, okoskodni. Olyan 16 éves korától a cégnél dolgozik és 6-7 éve van nyugdíjig.
Szünetben a kávézóban ültünk hárman (harmadik már nyugdíjban) és azzal poénkodott hogy én ruha nélkül fogok munkábajárni. Majd mondott olyat hogy le fogom venni a ruháimat inkl. alsógatyát. (dialekt miatt a mondat első felét nem értettem)
Persze ezt kb viccesen mondta, nem fenyegetőn, nem volt semmi okom félni tőle vagy komolyan venni a dolgot elengedtem a fülem mellett és csak annyit gondoltam róla hogy egy bunkó paraszt. Ekkor még az új pozíció se volt kiírva csak olyan fél évre rá, akkor viszont ment a rivalizálás.
Az eset se úgy történt, kint voltam este egyedül a kosárpályán, akkor jött oda 2 pasas, azok is kb. ugyanolyan bunkó nacionalista parasztok voltak viszont fiatalabbak "csak" 40+. Én novány nyúlánk vagyok 20as éveimben, ők meg tényleg parasztok, mármint nem pejoratívan. Miután falhozállítottak és megfenyegettek tettem amit mondtak, a vége ugyanaz lett volna csak veréssel.
Pár napra rá találkoztam a munkahelyen a bunkó kollégámmal és tett egy megjegyzést, utalást, amiről igen erős a gyanúm hogy az ő keze van a dologban.
Írta valaki a feljelentést vagy jelezni a főnöknek. Nem hozom magam még kellemetlenebb szituba úgy hogy még bizonyítani se tudom, örülök ha minél kevesebben tudnak az esetről. Ráadásul ez nem odahaza van, én szavam áll szemben egy benszülöttével aki száz éve a cégnél dolgozik. Valamint nem is tudom pontosan elmondani milyen szavakkal mondta, mert olyan dialektben beszél hogy hajad kettéáll.
Annyi a szerencse hogy már nem egy helyen dolgozunk. Gondoltam rá hogy megverem a bunkóját, de elengettem a dolgot mert biztos hogy én járnék pórul munkahelyvesztéssel vagy megint rámküldene valakit.
A vicc hogy a pasas elérte hogy megkapja ugyanazt a munkát mint én csak egy másik részlegen.
7es röviden: Együtt dolgoztunk már az elején se kedvelt, "poénkodott" velem a kávézóban. Félévre rá kiírták az új poziciót, majd ment a rivalizálás. Megkaptam az állást, erre rámküldött 2 embert akik nem ott dolgoznak. Később elérte hogy megkapja ő is azt az állást másik helyen.
6os Ausztria
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!