Mit gondolnál arról a munkatársadról, akinek amúgy nincsenek anyagi problémái, sőt mondhatni gazdag, de mégis dolgozik?

A fenti helyes indokokhoz hozzáteszem, hogy munkaköri társasságra vágyik, szerethet emberek között lenni. Nagyon sok otthon dolgozó (divatosan: home offis) is hiányolja a kollégái társaságát.

Jöhet egy betegség, tűzvész stb. és kellhet a pénz.

Helyeslem amit tesz.

Egyet értek az előttem szólókkal:az emberek többsége szereti hasznosnak érezni magát,és vannak dolgok,amiket én pl kolléganőimmel beszélek meg,mert ha barátnak mondom el,elmondja a többieknek,amit nem akarok,de a pasi dolgaimat is előbb beszélem ki a kolléganőimmel,mint olyan baráttal,aki ismeri a pasim:D

Másrészről tapasztalatból mondom,h nem minden a pénz-mivel nőből vagyok,imádok shoppingolni!:)-,bár van egy elég komoly megtakarításom,azért nem annyi,h megengedhessem magamnak,h többé ne dolgozzam,viszont költhetem az elég drága hobbimra,az utazásra,v ha bármi extra kiadásom van.A fizum pont elég a megélhetésemre,de semmi jót nem vonok meg magamtól.Kereshetnék jobban fizető munkát is,viszont olyan jól érzem itt magam-most is dolgozom!:)-,h semmi pénzért nem hagynám itt ezt laza munkahelyet,mert minden szempontból megfelel!

Ösztönösen szerencsés, vagy tudatosan bölcs ember. Ő az aki - ha ezt következetesen folytatja - az életére visszatekintve, öregkorára azt boldognak látja majd.

Mi pedig szenvedünk tovább a növekvő boldogtalanságunkban.

Ezt a boldogtalanságot egy hamis szemléletmód okozza, amely szemléletmóddal fordítva ültettek fel minket a lóra.

Azt hisszük, azt hitették el velünk, hogy a boldogságot egy fokozatosan növekvő jólét hozza el. Egy több int 50 éve folyó kísérlet végéhez értünk. Pontosan bebizonyította, hogy ez az elv hamis, és katasztrófába sodor. Mindennek azonban biológiai, biokémiai alapja van, amely bennünk - és a többi állatokban is - évmilliók során alakult ki.

Ha egy populáció jólétbe kerül, akkor könnyen áldozatává válhat külső behatolóknak. Éppen ezért - hormonális alapon - bennünk van egy rendszer, amely a jólétben gyanakvóvá, elégedetlenné tesz. A gyanakvás negatív megítélést vált ki apró gondok felmerülésekor, amely figyelmessé teszi az egyedeket az ellenség felismerésére. Az elégedetlenség persze még jobb körülmények keresését is kiváltja úgy, hogy a jelenlegi jólét már nem is tűnik annak. Plusz, az elkényelmesedéstől kialakul a dopamin rezisztencia, amely megnehezíti a küzdelemre való képességünk kibontakozását, de egyben hozzászoktat ahhoz, hogy ezt a tettrekészséget agresszió felszításával (harag) generáljuk (ezért is van a gyanakvás).

Magyarán: ha a gazdagságunkat jóléti eszközökre költjük, akkor elkényelmesedünk, és elégedetlenné válunk, még több pénzre vágyunk, és a pillanatnyi jóléti örömök nem elegendőek, újabb, több, jobb kell. Az kényszerűen kialakuló agresszivitásunktól elviselhetetlenné válunk mások számára. Létünk fokozatosan az egyre mélyülő boldogtalanságba süllyed, amíg fel nem éljük, a pénzünket, amelyből egyre többre van szükség, a létminőség fenntartásunkhoz. Gyakorlatilag többségünk ezt csinálja, csak nem vallja be.

Ha nem használjuk a gazdagságunkat, akkor megmarad az erőfeszítésre, a munkára való készségünk, és az élet kisebb örömeit is nagyra tudjuk értékelni, mert nem kényelmesítjük el könnyen megszerezhető örömökkel. Nincs szükségünk agresszióra. Nincsenek gyanakvó, vagy paranoid gondolataink. Nem érezzük magunkat boldogtalannak. Ugyanez van, ha nem vagyunk gazdagok, és nem is törekszünk rá, és a ritkán jövő többletünket nem költjük könnyen megszerezhető élvezetekre.

Igazi nyomorban élve - nem pedig magunk körül nyomort képzelve paranoid módon - szintén olyan súlyos mentális állapotba kerülünk, mintha gazdagok lennénk, bár az érzetek ilyenkor valóságosak.

Ami nehéz: megtalálni a középutat, ami azért nehéz, mert a fogyasztói társadalom nem erre terel minket, és elhiteti a jólét boldogsággá alakulását. Ami nem igaz. Szabad döntést kaptunk erre, s most már nem kényszerít minket semmi arra, hogy beilleszkedjünk egy olyan szerepbe, amely lehet, hogy nehéz, de boldogtalanságtól mentes létet adna. Szabadok lettünk, aminek ez a szabad döntés az ára. Ám a legtöbben a boldogtalanságot vállalják fel, azt vélvén, hogy a jólét kivezet belőle.