Kiderült számomra, hogy az egyik 25 éves kolléganőm az 50 éves családos főnököm szeretője. Ti mit tennétek?( 26/L)
Egy nagy irodában dolgozom négy éve, és kb. egy éve jött ez az új kolléganőm, és már a kezdetektől fogva olyan furcsa érzésem volt vele kapcsolatban. Ilyen egyszerű, faluról jött lány, aki előadta nagyon hogy szerény, és nem is nagyon érdeklik a férfiak, de én valahogy mindig éreztem hogy ez kicsit kamu szagú.
A főnökömet 1000 éve ismerem, gyerekkoromtól kezdve, az egész családját a feleségét, a gyerekeit, így különösen kellemetlen ez a helyzet. Tegnap hivatalos voltam egy nagy cég évzáró bulijára, és szerintem a kislány meg a kedves főnököm nem számítottak rá hogy én is a meghívottak között leszek.Mikor megérkeztem eleinte láttam rajtuk hogy iszonyatosan feszélyezve érzik magukat, meg hangsúlyozták hogy őket külön hívták meg, de ahogy többet ittak a kelleténél, már nem tudták visszafogni magukat és egyáltalán nem zavartatták Magukat: állandóan össze voltak borulva, szinte nyalogatták egymást mindenki előtt, nagyon kellemetlen volt már csak nézni is tudva hogy a főnök felesége közben őt otthon várja a gyerekekkel.
Próbáltam nem velük foglalkozni az este, viszont kitisztult előttem a kép teljesen, hiszen múlt hónapban megláttam hogy a lány kap különböző extra juttatásokat a főnöktől, amiket mások nem kapnak, amit nem értettem de nem szóltam érte. Feltűnt továbbá az is, hogy ezzel a lánnyal sokkal kedvesebben beszél, mint velünk, a többi alkalmazottal, szinte Bocsánatot kér tőle a főnökünk hogyha kér valamit tőle, még velünk simán kiabál hogyha valami nincs meg időben.
Totál belém égett a kép, ahogy nyalják-falják egymást, nem nagyon bírom feldolgozni... fúj. :D
Mostmár viszont legalább értem hogy miért részesíti őt ennyire előnyben a többiekkel szemben.
Nem tudom mit tegyek, hogy ezt elmondhatnám-e bárkinek akivel jóban vagyok az irodában, mert annyira kellemetlen ez az egész.
Mikor a lánynál rákérdeztem erre pár hónappal ezelőtt, hogy ez igaz-e természetesen tagadta az egészet, pedig már akkor is felröppentek pletykák hogy látták őket ölelkezni különböző helyeken.
Ti mit tennétek? Elmondanátok valakinek?
Tetszik neked s főnök?
Vagy miért zavar ha a kis szerényke ribi így akar jobb pozícióba kerülni? Puncit ad meg szopást és cserébe többet fog keresni. Így megy ez sok cégnél.
Na itt írod, hogy extra juttatások stb.. ugyan miért enyelegne ha nem ezért egy apja korúval a kis fiatal ribizli?
Ha tényleg ilyen jól ismered a családot és ez a fakkalap átbassza a feleségét meg az egész családjukat egy ilyenért akkor meg is érdemli, hogy kibassz vele!
Csinálj egy kamu facet írj rá a feleségére és számolj be ezekről a dolgokról, hogy tisztában legyen már vele.
Te is örülnél, ha szólna valaki, hogy a párod átver nem?
Ezt a műbalhét.
Eléggé kamu szaga van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!