Miért nem mennek el ezek az emberek dolgozni?

Egyáltalan nem értek egyet ezekkel a neetekkel, de valahol egy reszét át tudom érezni. Azért az öngyilkosság erős.

Amiért meg tudom őket érteni, az azért van, mert tényleg úgy működik a világ, hogy kb mindenedet fel kell adnod hogy dolgozz. (Saját tapasztalatombol beszélek, en nem látok magam körül olyan embert, akinel nem ez van. És mondjuk nem politikus.)

Volt egy hosszabb rehabilitaciós időszakom egy baleset után, amikor se nem tanultam se nem dolgoztam, gyógytornára kellett járnom m, hogy tudjak mozogni rendesen, és ez alatt tudtam foglalkozni az érdeklődési területeimmel, nyelvet tanultam, olvastam, önreflexió stb. És nekem nagyon hasznos volt. Belsőleg, és nem külsőleg, bár ezt a mai vilag, ahol minden arról szól mi történik kívül, mit tudsz felmutatni (mert azt ugye MINDIG KELL), na ezt a mai világ magasról letojja, tudom. Pedig, úgy gondolom, hogy mindenkinek szüksége lenne több olyan időre, amikor nincs meg időrendszerűen, hogy mit csináljon. Miért?

Mert az, hogy csak a kinti világban élünk, mindig van mit csinálni, azt okozza, hogy fogalmunk nincs arról mi megy bennünk. Eredmény: elnyomott traumák, depresszió, alkoholizmus, ilyen-olyan megküzdési mechanizmusok, projekciók, ignorálás tagadas stb, amikkel tovább tudjuk csinálni a mókuskereket, de amivel másokat tovább károsítunk.

Már egy jó ideje dolgozok, és tényleg azt tapasztalom, hogy mindendet fel kell adnod, csak hogy dolgozz. Szabadidőt, energiát, fókuszt, érdeklődési területet stb. Mert sok. Kevesebbel szerintem nem lenne baj, mondjuk napi 6 óra teljesen működőképes lenne - vagy heti 4 nap.

Ha megnézed, mi történik, mikor x év munka után valaki nyugdíjba megy! Hirtelen nem tud mit kezdeni magával, mert annyi időn keresztül csak a munkájának élt, nem volt semmi más. Kb újból fel kell építenie az életét. Ebből is láttam a környezetemben, nem csak egyet.

Szóval ezt a részét megértem. De ez még nem lenne ok öngyilkosságra.

Igen, olyan is biztos van, aki kihasználja a helyzetet. Arról nem tudok mit mondani sajnos.

Összességében a problémát az adja, hogy nincs meg az egyensúly a munka és a magánélet között. Akikről írsz az a véglet, hogy nem csinál semmit se, ne is kelljen mert akkor aztán belehal. A másik véglet meg a munka-istenítő magatartás, ahol elvárják, hogy áldozd fel magadat meg szűnjél meg csak hogy dolgozz. Mindkét véglet helytelen. Azért élünk, hogy dolgozzunk, vagy azért dolgozunk, hogy éljünk? Nem mindegy...

4esnek írom, hogy mentális betegség tud munkaképtelenséget okozni, és a stressz is tud munkaképtelenné tenni. Volt-e már pánikrohamod? Ha nem, akkor kívánom, hogy ne is legyen, mert nehezen menne a munka vele. (Környezetemben van pánikbeteg). Elárulom, hogy a stressz mindenkinek árt, maximum nem veszed észre. Valaki jobban elviseli, valaki nem. Természetesen itt is biztos van olyan, aki ezt kihasználja (mert mindenhol van), de attól még nem abból kell kiindulni, hogy akkor minden mentális beteg link. Ha beszélsz egy mentális beteggel, aki tényleg sz*rul van, ez elég egyértelmű.

Arról nem is beszélve, hogy a mentalis betegekhez való hozzáállás miatt munkahelyeken se várják tárt kezekkel őket, nincsen tolerancia arra, hogy valamikor kevesebbet tudnak teljesíteni, akkor inkább rúgjuk ki őket. Mert ugye mindenből mindig a maximumot kell hozni, ha leszakadt a lábad akkor is be kell menni dolgozni, az emberi hibázási lehetőségekkel nem is kell számolni.

A munkaerőpiac nem embereket keres, hanem robotokat. Szurkolok, hogy a technológia végre eljusson odáig, és a kereslet megtalálhassa a kínálatot.

11

4-es vagyok: igen, nekem is vannak egészségügyi problémáim, amikkel az lenne a legideálisabb, és számomra a legegészségesebb, ha eldobnám magam, és mindent másokra hárítanék. Csak én nem ilyen vagyok és nincs is rá lehetőségem, hogy ilyen legyek. Próbálom megteremteni a helyzeteket, ahol pénzt is keresek, de tönkre se megyek. Ezzel más is így van, mert mindenkinek vannak problémái, nem csak annak, aki ezekből akar megélni.

12

Amíg az ember tud, mindent megtesz ezek ellenére is.

Linkek, meg akik kihasználják a helyzetet mindenhol vannak, lesznek is sajnos.

Csak aki meg tényleg rászorul, és jogosan, azok az előbbiek miatt szívnak.

Én annyira bírtam mindig a "mi lesz majd ha" felvetéseket.

Mintha az ember valami olyan lény lenne ami nem képes alkalmazkodni és változni az élete során.

Én vidékről kerültem fővárosba egyetemre.

Minden rokon azon sopánkodott, hogyan fogok boldogulni, mit fogok egyedül csinálni, nem lesz ott anyu, apu, hogy főzzön, mosson rám, mindent magamnak kell megoldani.

Aztán na bumm, felkerültem azóta a fél életem leéltem itt, itt vannak barátaim, munkám, saját lakásom is.