Érezted már magad egy nem odavalónak egy munkahelyen?

1 éve vagyok egy helyen.az elején naponta tettem fel a kérést magamnak hogy mit keresek én itt? most, 1 év után jutottam el oda, hogy csak kétnaponta teszem fel magamnak a kérdést.

válasz még mindig nincs. mert hát mit keresek én itt? Ide való vagyok? nem.

szeretek itt lenni? Nem. hát akkor?

Persze de en vegyülök mindenhol mint egx kaméleon. Szi te minden réteget el tudok jatszani

Ami ahhoz kell,mert az ufoknak rossz sora van, kibeszélik kikezdik stb. Vegyülni jobb.

Igen.

A munkahelyen ahol dolgozok én vagyok az egyetlen értelmiségi. Én vagyok az egyetlen aki több generációs értelmiségi családból származik. Nem igazán érzem magam közéjük tartozónak. És ezzel a többiek is így vannak és ezt azért lehet is érezni. Nem mondom, hogy exciplite így a szemembe mondják, de azért vannak utalások. Diplomás van más is, de náluk is addig terjed a színvonal, hogy hétvégi berúgás, mit játszott a csapata. Könyvet, újságot senki nem olvas. Színház, mozi, kiállítás semmi.

A kérdés és válaszok alapján nektek életek sincs nagyon.

Én biztos nem mennék olyan helyre ahol utálok lenni.

Az embernek egy élete van.

Az ember pénzért megy dolgozni.

Nekem megerte otvar romák közt lenni havi 2000 euróert és ez 10 éve.

Aztan ugy is ki lettek rugva széoen az idők alatt.

"Én biztos nem mennék olyan helyre ahol utálok lenni."

és akkor hova mennél? mert egy rossz helyet otthagyok megyek máshova az is szar megyek a harmadikra az is szar.... meddig szálljak virágról virágra?

Jelen. Az első rendes állásomat anyósom szerezte. A főnök utálta az anyósomat és rajtam keresztül baszogatta.

Hazugságokat terjesztett rólam, hogy kellemetlenül érezze magát.

Meg az az én személyes tapasztalatom, hogy egyszerűen nem tudok a gyerekesekkel azonosulni. Itt a gyereknél minden korosztályra gondolok. Most vagyok 20 és mindenhol az volt az érzésem, hogy gyerekként kezelnek. Egyszerűen nem tudnak úgy hozzám állni, hogy egy teljes értékű, dolgozó felnőtt vagyok. Mert akinek velem egy idős a gyereke az még tanul és én miért nem?

Igen! Teljesen màshogy gondolkoztam, mint ök. Volt amikor finom csöndes mivoltom és nöiességemet kellett hatàrozott bàtor pasi stìlusra vàltani, nagyon nehéz volt ez.

De muszàj volt, hogy nehogy a fejemre nöjjenek. Egyszer egy verekedést is meg kellett akadàlyoznom, ösztönösen közéjük ugrottam kockàztatva hogy nekem is bepancsolnak. Igy utolag akkor eszembe se jutott hogy nekem is bepancsolhattak volna, ha nincs bennük kontrol. Szar volt és kellemetlen. Bàr ebböl ök semmit se vettek észre szerintem. Utàna négyszemközt elbeszélgettem velük hogy ez ìgy nagyon, de nagyon nem oké. Megértették. Nehéz volt plàne kezdöként mindez.