Más is ennyire utál bejárni a munkahelyére?
A home office sokkal de sokkal jobb.
Napom, ha irodába megyek:
5:50-kor szól az ébresztő. Régen korábban szólt, mert reggeliztem, sminkeltem, akármi, de rájöttem, hogy az túl korán van, úgyhogy inkább bent eszem és nem sminkelek meg nem nagyon foglalkozom azzal, hogy jól nézzek ki. Egy óra alatt beérek munkába tömegközlekedéssel, kétszer szállok át. Kocsi nem opció, mert 4000 Ft lenne egész napra a parkolás. Laptopot cipelni kell, bent nincs számítógép. Bent vagyok, 8 és fél órán keresztül helyt kell állnom mind munkában, mind szociálisan. Ha nincs munka épp, akkor is el kell játszanom, hogy van. Aztán mehetek haza. Az út még hosszabb is a dugók miatt. Rohadtul elfáradtam, majd akkor még otthon kéne csinálni dolgokat, de aznap nem szoktam, akkor a párom csinálja, vele beszélgetek kicsit, de kb élőhalott vagyok, lefekszem, majd ha másnap is irodai nap van, akkor kezdődik elölről.
Napom, ha home office-ban vagyok:
7:45-kor kelek, hogy esetlegesen nyomhassak egy szundi gombot. Bekapcsolom a gépet, fel sem öltözöm. Elvagyok, reggelizek, csinálgatom a munkát, néha egy kis házimunka, ágyban telózás 10 perc helyett 20 percig, ebéd mindig friss, ha kell, boltba is lemegyek, ha meeting van, nem kötelező figyelni meg végig ott lenni, ha hajtás van, akkor azért kevesebbet lazsálok, de ez ritka. Közben végig megy valami YouTube videó vagy film, sorozat. Párommal (ő teljesen home officeos) beszélgetek, olvasgatok, stb. Munkaidő végén kikapcsolom a gépet és kész, nem kell még haza is érnem. Ha másnap sincs iroda, nem forgolódok este az ágyban, hogy másnap korán kelés van és aludni kéne.
Azért mennyivel jobb a home office... Ti is jobban szeretitek? Ez a hibrid hülyeség... Aztán ha be kéne járnom egyből fel is mondanék. Most megvárom, mi lesz ősszel, visszatér e a covid, a home office, ha nem, lehet váltok. Csak nem tudom, mennyi lehetőség van 100% home officera, ami évek múlva se tér vissza irodaira.
Hát nem tudom, szerintem ez csak azoknak jó akiknek nincs a lakáson kívül semmi élete és az minden álmuk, hogy otthon ülhessenek.
Nem mondom, hogy ez rossz, sem azt, hogy jó, de én bekattannék, ha egész nap otthon ülnék a párommal vagy akár egyedül a 4 fal között és másról sem szólna az élet, csak mint egy űrhajós az űrállomáson lebegek a semmiben.
Nekem is elkell játszani hogy dolgozok. Minden netflix, hbo sorozatot megnézek.
De a szociális dolgok irritálnak. Mindig jópofizni
#1 Jó amúgy ez is igaz :) A munkatársak jófejek amúgy.
#2 Én szeretek elmenni ide oda, de érdekes, mert én irodai nap után használatlan vagyok. Ha meg itthon vagyok, akkor munka után szívesen megyek edzeni, barátokkal találkozni, párommal elmenni valahova, na meg ott van a hétvége mindenre. Úgyhogy ez amit mondasz, nem igaz mindenkire.
Amit én amúgy nem szeretek az irodában az a semmirekellő, lusta munkatársak.
Számukra álom lenne a Home Office.
Egész nap azt hallgatom, hogy "menjünk haza" "mikor lehet már haza menni" int valami szarosok az óvodában.
Munkatársam:
Bejön 8:00 helyett 9:00-ra
10:00-kor kimegy kaját venni, 11-re vissza ér.
11:30 elkezd készülni az ebédhez, 12:30 de inkább 13:00-ig.
Délutánt még valahogy elüti ezek után jövés-menéssel. Általában össze csoportosul 2-3 hozzá hasonlóval és minden nap megvitatják hogy miért is nem éri meg dolgozni. Mindig van téma, háború, covid, politika, energiaválság, valami mindig indok a nem dolgozásra.
Majd eljön a 16:00 és óramű pontossággal állnak fel, és lépnek le. Bár mostanában már ezt az időt sem várják meg.
Engem az ilyen demotivál és ezért maradok inkább otthon és dolgozom aktívan.
Amúgy az a vicces, én magam simán filmezek munka közben, zenét hallgatok, ha akarok kimegyek sétálok egyet, cserébe amikor kell valami az kész van.
Legutóbb az volt, hogy ebédidőben elugrottam haza kajálni. Közben hívtak ez kell az kell, neki álltam dolgozni, végül 2 körül estem vissza az irodába mert konkrétan dolgoztam otthonról.
Visszamegyek, a semmirekellők azonnal megjegyzik, hogy "na, te is visszajöttél". Majd hozzá teszik, hogy NINCS NET. És megint végig hallgatom a "menjünk haza" szövegelést.
Én meg tekintve, hogy rendeléseket kellett intézzek, vettem is a táskámat, erre a semmirekellők azonnal irigykedve elkezdték, hogy "már mész is" "jól megy valakinek".
Aztán nesze, én azért álltam fel és mentem haza, hogy tudjak dolgozni. Ezek meg ott ültek 2 órája internet nélkül, egyetlen napi szórakozásuk is el lett véve, dolgozni nem dolgoztak, mert hát "nincs net" de hazamenni sem mertek a nyomorékok :D
#7 Ne is mondd, teljesen lecsúszott a cég.
Amikor oda kerültem akkor voltak nagy projektek, pörögni kellett, remek kis csaptunk volt, és élmény volt minden nap. Mindenkinek az volt a célja, hogy jó legyen amit csinálunk.
Az akkoriak mindig mondták is, hogy az iroda lélekölő és mindig "hullaszag" van. Sosem értettem, hát most, hogy nincs igazán nagy projekt és sokat vagyok bent, hát értem miről beszéltek.
De rossz neked.
Én 12 órában vagyok gyárban egy rakás vendégmunkással meg cigóval.
De sírni mindig az sír, akinek pont nem kéne.
#7 Ráadásul az alap irodai pénzügyi részlegünk még jobb.
Gyűlölik egymást és össze vesztek azon, hogy az egyik heti 2 napot a másik 3 napot van bent a harmadik meg sérelmezte, hogy neki 4 napot is bent kell lenni.
Egyik kivette a Covid alatt a gyerekét az iskolából, hogy az ő gyerekét aztán ne oltsák be. Aztán nyilván így megvolt a kifogás mindig, hogy azért nem jön be, mert hát ott a gyerek.
Hozzátenném általános iskolás és nem csecsemőről van szó. Tuti azért vette ki a gyereket magán oktatásba, hogy ezáltal ne kelljen dolgoznia menni.
Kedvencem amikor írnak hetente egy levelet hogy X napon szabadságon vannak. Mindezt általában X-1 napon írják. Vagy simán csak ír, hogy szerdán szabadságon van, kedden és csütörtökön meg amúgy se jár be dolgozni tehát nem dolgozik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!