1 hónapja dolgozom egy multinál, de nem nagyon törték magukat a kollégáim, hogy betanítsanak, így nem igazán tudok semmit, mit csináljak?
A közvetlen felettesem, illetve a kollégáim tanítanának be elvileg, de nagyon rosszul csinálják, alig mutattak meg valamit, azokat is csak teljesen random, adhock jelleggel.
Ennek ellenére egyre több mindent bíznak rám, olyan feladatokat is kaptam már, amit pl egyszer sem mutattak meg nekem, meetingeket is kellett tartanom, azokat is magamtól kellett összeraknom, persze egyszer sem lett jó, mert csak a hibákat találták meg benne, segíteni senki nem akart.
Pedig tudják, hogy pályakezdő vagyok, és nem is hazudtam az interjún, mondtam, hogy gyakornokként dolgoztam hasonló területen, de a nagy része a munkakörnek számomra ismeretlen.
Ha kérdezek, akkor is nagyon flegmán, és lekezelően beszélnek velem.
A területi vezetőhöz szeptember 2.-ára kaptam időpontot, de nagyon elvagyok keseresve, mert teljesen hülyének érzem magamat ehhez.
Kérdezz. Ha nincs meg a feladat elvégzéséhez szükséges információ, akkor kérdezni kell.
Betanulás alatt is azt kellett volna.
Állítsd össze logikailag egymásra épülő sorrendben a kérdéseidet és szépen sorban tedd fel nekik - a munkavégzés folyamán.
Számolatlan embert tanítottam már be és az általános formula az volt, hogy a főnökünk egyoldalúan közölte, hogy én vagyok a "kiválasztott", - ám a színvonal elvárásával párhuzamban semmilyen támpontot, oktatást segítő bármit nem kaptam, mindösszesen csak az ukázt!
Azzal kellett szembesülnöm, hogy nekem kellett A-Z-ig minden felmerülő kérdést és az azokra adható válaszokat megálmodnom, egymásra építenem, rendszerbe szednem és a többi. Már ez sem semmi, - nekem elhiheted, - de amikor megbíznak azzal, hogy képezzél ki egy embert és gyakorlatilag semmit nem tudsz róla, akkor eléggé elbizonytalanodik az ember.
Miért is?
Azért, mert például sokszor futottam abba, hogy nálam klasszisokkal intelligensebb, tanultabb (a kettő nem egyenlő) embert fogtam ki és füstöm nem volt még csak arról sem, hogy milyen előképzettsége, szakmai előélete volt addig!
Mondhatná az ember, hogy "Mi sem egyszerűbb!..." -Pedig nem az!
Ha azt akarod, hogy ne kelljen felesleges köröket futnod és senki ne érezze azt, hogy "hülyének nézed", akkor nem árt, ha pontosan képben vagy, - mert nyilvánvaló, hogy te sem ölsz olyan történésekbe energiát, amelyről rövid idő alatt kiderül, hogy teljesen felesleges idő és energia pazarlás!
Ezekben az esetekben értékelődik fel, ha az új munkaerő érdeklődést mutatva célirányosan tud kérdezni - és kérdez is!
Nem vagyok már új motoros, nagyon is jól tudom, hogy mennyit ér néhány jól irányzott kérdés, - mert meg van az a képességük ezeknek a kérdéseknek, hogy átlendítsék a képzést teljesen felesleges fejezeteken.
Bár ajánlott a szakai alázattal viszonyulás, de kérdezni nem szégyen! Kérdezzél, ha azt akarod, hogy válaszokat kapj!
20 évesen nem is lehet gyakorlatod. Ha pasi vagy, akkor érthető, ha csajszi, és bomba nő, akkor meg irigyek..
Nehéz ügy, ne add fel..
Ebben a helyzetben a lexerencsésebb, ha neutronbomba nő vagy!
Ahol megjelensz, ott megáll az élet! :)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!