A HR-es azt mondja gyári operátorként el ne mondjam senkinek hogy diplomás vagyok, mert a műszakos "kollegák" szétszednek? Igaza lenne?
Azt mondja egy tanácsot tud adni (még nem kezdtem el melózni, csak beléptem) el ne mondjam senkinek hogy diplomás vagyok.
Sőt, ha lehet azt se mondjam el eddig hol dolgoztam mert már abból is sejthető lesz. Inkább mondjam azt hogy megvan az érettségim és azóta gyárakban melózgatok.
Ha elmondom hogy diplomás vagyok és ennek megfelelő helyen melóztam, szétszednek és 1 hét maradásom nem lesz.
Igaza lenne?
Szerintem nem véletlenül mondta, úgyhogy jobban teszed tényleg ha nem mondod el.
Rengeteg rosszindulatú ember van és az ilyeneket jobb eltitkolni.
Én úgy dolgoztam gyárban hogy közben egyetemre jártam, már akkor kiakartak készíteni, pedig az ő munkájukat nem befolyásolta hogy én havi kát pénteket nem vagyok ott
Én raktárban dolgoztam diplomával, meg 2 nyelvvizsgával, és folyton beszólogattak, kóstolgattak a kollégák.
Mondjuk engem azért nem érdekelt annyira, mert tudtam, hogy csak pár hónapot leszek ott, és nem akartam senkivel se barátkozni.
De akkor is ment a duma, a beszólogatás, a hátam mögött meg még jobban.
Ha kicsit is hosszabb távra tervezel, vagy érzékenyebb vagy, titkold el jó mélyen.
Szerencse függő, lehet hogy közellenséggé válsz mert amire ők nem voltak képesek te azt megcsináltad.
De az is lehet, hogy csak simán elkönyvelnek "csodabogár"nak és nem lesz nagyobb gondod belőle, de rendesen beilleszkedni ekkor sem fogsz tudni.
Anno államvizsga után pár évvel volt egy alkalmi munkám, ahol rakodó voltam.
Igazából nem titkoltam, hogy diplomás vagyok, de a munkások nem tudták egy ideig.
Mivel elég zárkózott vagyok, azt hitték, hogy felsőbbrendű diplomásnak képzelem magam, a főnökasszonyomnak (asszem csak érettségije volt) szintén nem voltam szimpi, igaz, ő az összes fiatalt utálta szemmel láthatóan.
Szóval igen, simán rosszul járhatsz. Most legyek bunkó? A frusztrált magyar átlag proletárnál nehéz rosszindulatúbb embert találni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!