Mikor jött el az a pont a munkahelyeteken amikor úgy döntöttetek hogy felmondtok?

U.i.: Soha nem volt. Akkor beszélt velem eőször kedvesen, mikor mentem felmondani. Másodszor meg akkor, mikor nem gondoltam meg magam a felmondási idő alatt, aztán mentem utolsó nap leszámolni.

Kereskedelemben dolgoztam, ketten dolgoztunk a kollégámmal felváltva az üzletben. A cégnek volt egy másik üzlete is a városban, ahol a kisfőnök pasija dolgozott: egy igazi gyökér, rengeteg vásárlói panasz volt rá, de minthogy protekciós volt, sose lehetett elmozdítani a helyéről. Egyik nyáron kitalálta, hogy több mint egy hónapig külföldön lesz, így a kollégám ment őt helyettesíteni (abba a kis forgalmú üzletbe), én meg egyedül tartottam a frontot a mi üzletünkben, ahol azért elég nagy a forgalom. Akkor döntöttem a felmondás mellett, mikor a sorozatos beázások után egyik alkalommal a nyakamba ömlött egy vödörnyi sáros esővíz. Hiába volt rendszeres beázás, a cég sose volt hajlandó tisztességesen kijavíttatni a tetőt. Plusz a fizetés se volt valami marasztaló. Amúgy szerettem a munkát, de nagyon mostoha szociális körülmények voltak.